Feltüzeli-e a neonáci érzelmeket, hogy újra kiadják németül a Mein Kampfot?

A második világháború vége óta először, tudósok kritikai jegyzeteivel ellátva januárban német kiadásban ismét megjelenik a Mein Kampf, Adolf Hitler politikai kiáltványa.

A müncheni Kortárs Történelmi Intézet (IfZ) négyezer példányban nyomtatja ki a 3500 jegyzettel ellátott kötetet – ismertette szerdán a BBC News.

Az intézet igazgatója, Andreas Wirsching elmondta: a szakértők kommentárjaival kibővített kiadás “eloszlatja a könyvet övező mítoszt”. A könyv kiadását ugyanakkor zsidó csoportok bírálták, szerintük nem lenne szabad újra publikálni náci munkákat.

A Mein Kampf először 1925-ben jelent meg, nyolc évvel Hitler hatalomra jutása előtt. A náci Németország elbukása után a szövetségesek a könyv kéziratát átadták Bajorországnak.

A német hatóságok eddig nem engedélyezték a könyv újranyomását. A német törvények értelmében azonban 70 év után lejárnak a szerzői jogok, így januártól a kiadók szabadon felhasználhatják az eredeti szöveget.

A német illetékesek azonban bejelentették, hogy korlátozni fogják a kiadás lehetőségét, mert attól tartanak, hogy a könyv újranyomása feltüzelheti a neonáci érzelmeket.

Kapcsolódó cikkek

Az Amazon betiltja a náci szerzők műveinek árusítását

2020.03.17.5 év ago
A kritikai megjegyzések nélküli Mein Kampfot és a gyerekeket antiszemitának nevelő könyvet sem vásárolhatják meg többet az ezekért a művekért rajongók a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi oldalán.

Hitler zsidó fényképésze

2015.11.18.9 év ago
A második világháború legendás haditudósítója, Walter Henisch (1913–1975) úgy volt a Wehrmacht háborús híradósa és fotósa, hogy anyai ágon zsidó származásúnak számított. A III. Birodalomban való életben maradását annak köszönhette, hogy a zsidó nagymama még jó időben árja papírokat vásárolt, és a család a kis Walter előtt eltitkolta származását. A túléléshez azonban – a szerencse mellett – az érintett személyes ügyessége is hozzájárult.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »