„Egyszerűen jobb pályázatot adtunk be”

Az Európai Maccabi Szövetség nemrég úgy döntött, hogy 2019-ben Budapesten kerül megrendezésre az Európai Maccabi Játékok elnevezésű sportesemény. A kormány 2,1 milliárd forinttal támogatja a rendezvényt, amelyre akár több ezer zsidó sportoló is érkezhet. A pályázatról, a szervezésről, a politikai kapcsolatokról és a jövőbeni tervekről Jusztin Ádámot, a Maccabi Vívó és Atlétikai Club elnökét kérdeztük.

Miért pont most döntöttetek úgy, hogy megpályázzátok az Európai Maccabi Játékok megrendezését?

Jusztin Ádám: Először 2010-ben merült fel ez az ötlet, és amikor 2011-ben kint voltunk a bécsi rendezvényen, akkor vált világossá, hogy ez mennyire hasznos lehet Magyarország, Budapest és a zsidó közösség számára. Akkor még a 2015-ös rendezést túlságosan közelinek találtuk, először szerettünk volna, közösségi és kormányzati támogatást is magunk mögött tudni, ahhoz hogy egy kimagasló nemzetközi pályázatot adhassunk be. Mindez az utóbbi években realizálódott.

Jusztin Ádám

Mi kellett ahhoz, hogy a budapesti pályázat kimagasló legyen?

J.Á.: 2010-ben kezdtük el a tárgyalásokat a zsidó közösségen belül az állami támogatások lehetőségéről. Ekkor beszéltem először Deutsch Tamással, aki akkortájt lett az MTK elnöke. Mivel az MTK Budapest nagyon erősen kötődik a zsidó közösséghez, és ezt Deutsch Tamás elnöksége alatt nyíltan lehet kommunikálni, ezért kezdeményeztem egy együttműködést a két klub között, nemcsak a pályázat kapcsán, de számos más területen is. Az MTK Budapest ugyanis komoly strukturális és infrastrukturális háttérrel rendelkezik, amely segíthet az utánpótlás nevelésben vagy éppen a nagyobb sporteseményekre történő kijutásban. Ennek az együttműködésnek lett egy igen fontos eleme az, hogy megpályáztuk a 2019-es Európai Maccabi játékok rendezési jogát. Az MTK Budapesttel kialakított együttműködés után sikerült olyan állami támogatást szereznünk, amely kétségtelenül sokat segített abban, hogy egyáltalán pályázni tudjunk. Ez alapvető elvárás volt az Európai Maccabi Játékok döntéshozói részéről.

Mi szólt végül a magyar pályázat mellett?

J.Á.: A Maccabi VAC világviszonylatban erős szervezetnek számít, nagyon sok programon vettünk részt, és nagyon sok programot mi magunk szerveztünk az utóbbi években. Megerősítettük a klubot és kiemelkedő eredményeket értünk el a nemzetközi eseményeken, világjátékokon és az Európa Játékokon. Ezen kívül volt mögöttünk egy erős támogatottság, egyrészt a zsidó közösségen belül, másrészt pedig a kormányzati garancia formájában. A harmadik szempont pedig az volt, hogy egyszerűen jobb pályázatot adtunk be. Budapest egy főváros, ahol aránylag nagy zsidó közösség található, és ezért mindenképpen azt szerettük volna elérni, hogy a pályázatunk ne a játékokkal érjen véget, hanem a játékokkal kezdődjön. Történjen végre egy olyan esemény, amelyet már nagyon sokan vártak a közösségen belül.

A tervek között szerepel egy teljesen új zsidó sport és kulturális központ létrehozása is.

J.Á.: Valóban van ilyen ambíciónk, és remélem, hogy hamarosan konkrétumokról számolhatunk be ezzel kapcsolatban. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy az Európai Maccabi Játékok után is legyen itt egy maradandó érték. A hazai zsidó közösségnek ugyanis nincs saját sportlétesítménye, nem is volt soha, ezért bízunk abban, hogy ez létre fog jönni, ennek részleteiről azonban még korai lenne beszélni.

A magyar delegáció a berlini Európai Maccabi Játékokon

A nagy eseményekre épített sportlétesítmények sokszor kihasználatlanok maradnak a versenyek befejeztével.

J.Á.: Azért itt nem egy olimpiai faluról beszélünk, hanem arányaiban egy sokkal jobban kihasználható beruházásról. Mindenesetre megpróbálunk majd egy olyan gazdasági és strukturális hátteret teremteni, hogy a tervezett zsidó sport és kulturális centrum működtetése és kihasználtsága is garantálva legyen.

A kormány 2,1 milliárdos támogatásán kívül más forrásra is szükség lehet az esemény megrendezéséhez?

J.Á.: Az Európai Maccabi Játékokat elsősorban az Európai Maccabi Szövetség (EMC) szervezi, így velük kell majd egyeztetnünk az olyan részletekről, mint a résztvevő sportolók száma, vagy a számukra biztosítandó szállás minősége. Ezek a tárgyalások valószínűleg csak januárban fognak elkezdődni, és a felmerülő költségekről csak ezek után fogunk pontosabb képet kapni. Mindenképpen megpróbálunk majd további szponzorokat, támogatókat és együttműködő partnereket bevonni.

A Maccabi VAC, a Magyar Zsidó Hitközségek Szövetségével és az MTK Budapestel közösen létrehozta az EMG 2019 Sport Szervező Kft.-t a játékok hatékony lebonyolításának érdekében. Mi lesz a Mazsihisz szerepe egy olyan a cégben, amely alapvetően egy sportesemény megszervezésével foglalkozik majd?

J.Á.: Az Európai Maccabi Játékok nemcsak egy egyszerű sportesemény, hanem egyben egy kulturális, a zsidóságot markánsan bemutató rendezvény. Fel sem merülhet, hogy az ország legnagyobb zsidó szervezete ennek ne legyen aktív részese. Ezt várja el egyébként az Európai Maccabi Szövetség, és ezek voltak az EMC iránymutatásai Berlinben és Bécsben is.

Az MTK Budapest ügyvezető elnöke Deutsch Péter, aki Deutsch Tamás jelenlegi fideszes EP-képviselő testvére. Nem jelent az problémát, hogy kormányközeli személyek kerülnek közpénz közelébe a játékok megrendezése kapcsán?

J.Á.: A mai napig semmilyen politikai aspektus nem merült fel a szervezés során, és szeretnénk, ha ez a továbbiakban is így lenne. Az MTK Budapestnek van egy erős zsidó kötődése, és mindenfajta pártállástól vagy politikai meggyőződéstől függetlenül az MTK az elmúlt 100 évben nagyon sokat letett az asztalra. Nagyon örülök annak, hogy az MTK felvállalta és felkarolta ezt az ügyet, nem lehet összehasonlítani az MTK professzionális tapasztalatát a Maccabi VAC erejével. Semmilyen más megfontolás az MTK bevonásában nem volt.

A Szombatnak adott interjúban nemrég azt mondtad, hogy ez az esemény „hatalmas változást hoz a zsidó közösség életében”.

J.Á.: Aki már részt vett Maccabi Világ vagy Európa Játékokon, az láthatta ennek az eseménynek a szellemiségét. Berlinben például az 1936-os, náci olimpia helyszínén vonult be kétezer zsidó sportoló német közönség előtt, engem még most is megérint, amikor felidézem ezt az eseményt. 
Ennek valóban komoly üzenete van. Egész Kelet-Európában nem volt még ilyen esemény, és ha ezt valóban jól meg tudjuk csinálni, és mindenki részt vesz benne, akkor biztosan nagyon sokat fog adni a zsidó közösség számára. Az pedig külön örömre adhat okot, ha mindez nem csak szellemiségében, de beruházások formájában is tud majd tárgyiasulni.

Kapcsolódó cikkek

Várják a zsidó közösség sportoló tagjainak jelentkezését a Maccabi Ifjúsági Európa Játékokra

2024.02.14.8 hónap ago
10 sportágban, junior kategóriában lehet jelentkezni az idén nyáron Londonban megrendezésre kerülő eseményre.

Három magyar arany a Maccabi Pánamerikai Játékokon

2024.02.05.8 hónap ago
A magyar delegáció négy sportágban vett részt az eseményen.

A Gázában fogvatartott izraeli túszokért futottak a Hajógyári-szigeten

2023.11.21.11 hónap ago
A nevezési díjakat az izraeli katonákat felszerelésekkel támogató szervezet számára ajánlották fel a szervezők.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »