„Nem az antiszemitizmus, hanem a tudatlanság a legnagyobb probléma az iskolákban”

A Haver Alapítvány önkéntesei 13 éve járják az iskolákat, hogy párbeszédet folytassanak a gyerekekkel a zsidóságról. Dés Júlia, a Haver Alapítvány ügyvezetője szerint a diákok általában semmit sem tudnak a zsidókról, aztán kikerülnek az iskolából, elmennek munkahelyekre, egyetemekre, ahol erős szélsőjobboldali hatás érheti őket. A Haver munkatársai sokszor találkoznak ugyan a téma iránti érdektelenséggel a diákok részéről, de a legtöbb esetben sikerül a foglalkozás során megnyitni őket. 

2002 óta működik a Haver, amely informális oktatással foglalkozik, önkénteseitek nem előadásokat tartanak, hanem párbeszédet kezdeményeznek, beszélgetnek a zsidóságról a diákokkal. Mi a célja a munkátoknak?

Dés Júlia: Egyrészt egy fajta érzékenyítés, az előítéletek csökkentése, másrészt hogy információkat adjunk át a a zsidóságról. A legtöbben még mindig azt gondolják, hogy ez kizárólag egy vallás, és hogy minden zsidó kaftánban jár. Ezzel szemben mi megmutatjuk, nincs olyan, hogy  „a zsidó”, sokfélék vagyunk, csak úgy, mint mindenki más.

Hogy lehet erről interaktívan, játékosan beszélni?

D. J.: A foglalkozás elején például nagyon különböző helyről származó, eltérő kinézetű, Izraelben élő emberekről mutatunk képeket, és megkérjük a diákokat, hogy mondják meg, ki lehet közülük zsidó. Ilyenkor mindig előjönnek a sztereotípiák. A játék végén viszont kiderül, hogy minden képen egy zsidó ember van, csak az egyik indiainak néz ki, a másik pedig szőke, kékszemű. Ezzel elbizonytalanítjuk a diákokat abban, amit korábban hallottak.

Hogyan alakítottátok ki a módszereiteket?

D. J.:2002-ben 7 önkéntes fiatal alapította a szervezetet, ők találták ki ezt az informális oktatási módszertant, és később a saját tapasztalataik nyomán finomítottak, változtattak rajta. A módszertannal azóta is folyamatosan foglalkozunk, próbálunk új elemeket beépíteni, és a régieket megújítani.

Azt olvastam, hogy sokszor ellenséges hangulatban kell oktatnotok. Ez az órai munkára vonatkozik vagy az előzetes szervezésre?

D. J.:Mivel általában az iskolák hívnak minket, ezért ha már hívnak, részükről a nyitottság adott. Viszont előfordul, hogy az órákon ellenségesek a diákok, de azért nem ez a jellemző. Akkor már jellemzőbb, hogy passzivitással, apátiával találkozunk, azzal, hogy gyerekeket nem érdekli a téma, és nem is szeretnének erről semmit tudni. De jó esetben egy idő múlva bekapcsolódnak a játékba, és az óra végére érdeklődőbbek, vannak kérdéseik, új információikkal mennek haza. Ezen kívül érdekes tapasztalat a számunkra, hogy az elit- és az alternatív iskolákban is nagy szükség lehet a munkánkra. Itt is sok az előítélet, nagyfokú az ismerethiány, csak az itteni diákok tudják, hogy nem illik ilyesmiről beszélni. Náluk az az érdekes, hogy mi rejlik a PC mögött. Mert ha „provokáljuk” őket, elkezdenek tippelni az orrméret, az arcvonások, a ruha alapján, tehát bennük is ott munkálnak az előítéletek.

Nem szokott előfordulni, hogy valaki a ti foglalkozásotok hatására vallja be magáról, hogy zsidó?

D. J.: Néha előfordul. Azért mert vannak egy osztályban zsidók, egyáltalán nem jelenti azt, hogy egyáltalán szó van róla, vagy, hogy  jól kezelik a kérdést. És akkor mi megpróbáljuk elhitetni a diákokkal, hogy lehet erről beszélni, nem kell tőle félni. Ki lehet azt a szót mondani, hogy zsidó, nem csak suttogva.

Ha egy foglalkozáson a diákok ellenségesek, ki lehet őket billenteni ebből a hangulatból?

D. J.: A legtöbbször igen. Egy harmincfős osztályban mindig akad néhány olyan ember, aki nyitott, és ha hozzájuk kapcsolódunk, akkor a többiek hozzáállása is változhat. De mi nem azért vagyunk, hogy azokat meggyőzzük, akiknek eleve kialakult teóriáik vannak, és teljesen elutasítóak, hanem azokért, akik esetleg semmit sem tudnak, vagy van bennük bármiféle nyitottság az irányunkba. Ők sokszor csendben figyelnek, és a foglalkozás második felére már kérdéseket tesznek fel.

Hányszor tudtok ugyanabba az iskolába és osztályba elmenni? Egyáltalán, ingyenes ez a foglalkozás?

D. J.: Igen, teljesen ingyenes. A missziónk részét képezi, hogy mindenkinek lehetővé tegyük, hogy hozzáférjen az oktatáshoz, függetlenül attól, hogy van-e erre anyagi fedezete. Ezért nekünk kell fenntartanunk magunkat pályázati pénzekből, adományokból. Gyakori, hogy ugyanabba az iskolába többször megyünk, nagyjából 20 iskolával vagyunk rendszeres kapcsolatban. Ugyanabba az osztályba már ritkán jutunk el, , ha mégis akkor hogy másodszor egy holokauszttal kapcsolatos foglalkozást viszünk, és ajánlunk még zsidó negyed sétát . Fontos, hogy először ne a vészkorszak vonatkozásában beszéljünk a gyerekekkel a zsidóságról. De nagyon nehéz a tanároknak megszervezni, hogy a formális oktatás keretében külsős programokat fogadjanak be. Sokszor félnek is, hogy az igazgató mit fog szólni az ilyesmihez. A mai központosított közoktatási rendszer keretei között sokszor egy tanárnak  szuverénnek és bevállalósnak kell lennie ahhoz, hogy ilyesmire vállalkozzon. De még így is tartunk havi 4-6 foglalkozást, ami nem rossz, de ennél sokkal többet szeretnénk.

Milyen problémákkal szoktak megkeresni benneteket?

D. J.: Általában érzékelik a gyerekeknél az előítéleteket, az intoleranciát. De az általunk tartott óra egyébként nem csak a zsidósággal kapcsolatos előítéletek leépítésére jó, hanem arra is, ha egy osztályban bármilyen oknál fogva kirekesztenek egyes gyerekeket, ha nagyon erős klikkek vannak. Egy jól sikerült Haver foglalkozás a reményeim szerint el tud indítani egy újfajta gondolkodást, amelynek hatására az illető elgondolkozik, tudok-e általánosítani a menekültekkel, cigányokkal, zsidókkal vagy akár az osztálytársaimmal kapcsolatban, vagy eljutok odáig, hogy minden ember más.

Hova jártok gyakran? És vannak-e jellemző tapasztalatok?

D. J.: Elsősorban Budapestre, de megyünk vidékre is. Sokat járunk alternatív és egyházi iskolákba. Egyáltalán nem tudnék általánosítani, hogy hol milyen előítéletek a jellemzők. Teljesen változó a kép. Nagyon sok függ az iskolavezetéstől, az iskola hangulatától, hogy a tanárok mennyire kíváncsiak a diákok véleményére. Ha ez megvan, akkor jó eséllyel mi is nyitott fülekre találunk.

Mennyire van antiszemitizmus szerinted Magyarországon? Sokan még a zsidók közül is úgy érzik, túl van dimenzionálva ez a probléma.

D. J.: Ezt nem tudom pontosan meghatározni, de azt gondolom és a szociológiai kutatások is azt bizonyítják, hogy igenis van antiszemitizmus. Ám az iskolákban nem ez a legnagyobb gond, hanem a tudatlanság. Semmit sem tudnak a zsidókról, aztán kikerülnek az iskolából elmennek munkahelyekre, az egyetemekre, ahol sok helyen erős szélsőjobboldali hatás érheti őket. A semmire nagyon könnyű a szélsőségeseknek építeni. Ha van valami előzetes tudásuk, amivel védekezhetnek, akár csak annyi, hogy jót beszélgettek két helyes zsidó lánnyal vagy fiúval, akik nem voltak sem milliárdosok, sem világméretű hatalommal nem rendelkeztek, akkor talán nem lesznek olyan könnyen befolyásolhatóak az előítéletek által.