Ki lesz az idei superjew? – Hanukatalizátor 5775 jelölések

A Bálint Ház idén is átadja a közösség szavazatai alapján megítélt Hanukatalizátor Díjat két kategóriában a Mindenki Hanukája rendezvény keretében. Jelölj te is olyan egyént vagy szervezetet, aki vagy ami kiemelkedőt alkotott a zsidó közösségért az utóbbi évben. Határidő: december 2. éjfél. 

Az 5775. zsidó naptári év (cirka 2014. szeptember – 2015. szeptember közötti időszak) – élő és aktív, zsidó közösségért munkálkodó projektjeit/szervezeteit és egyéni teljesítményeit értékeli.

A díjra jelölni két kategóriában lehet:

– Egyéni (katalizátorként működő, a zsidó közösségért tett egyéni teljesítmények)

– Innováció (innovatív egyéni vagy szervezeti közösségi kezdeményezések)

A díjjal szeretnénk kifejezni, hogy a zsidó közösség szolgálata a jövőnk megteremtésének egyik fontos alapja és szeretnénk, hogy a közösség tagjai és aktivistái lássák, hogy értéke van annak, ha egy szervezet vagy egyén erőn felül tesz a közösségéért.

Fontosnak tartjuk, hogy a hétköznapokban megélt sikerek mellett egyszer egy évben együtt is kijelentsük, kinek a munkája volt ebben az évben a leginspirálóbb és leginnovatívabb. Hosszútávon a díj motivációt teremthet olyan fiataloknak is, akik ma még talán nem aktívak a közösségi életben.

A jelölés mindenki számára nyílt és anonim.

Egy ember több kategóriában, több jelöltet is javasolhat.

Jelölési határidő 2015. december 2. szerda 24:00

A jelölés egy maximum 400 karakteres indoklással együtt érvényes (ezeket szerkesztve közöljük).

A jelölést az [email protected] várjuk.

A díjazottakról a közösség, azaz ti döntötök az interneten szavazással 2015. december 7. hétfő 12:00 és december 14. hétfő 12:00 között a www.balinthaz.hu/hanukatalizator5775.

A díjra nem jelölhető a Bálint Ház munkatársa/projektje.

Várjuk a jelöléseket!

Fritz Zsuzsa és a Bálint Ház csapata

A TAVALYI DÍJÁTADÓRÓL IDE KATTINTVA OLVASHAT.

Még több Kibic

Október 7. alapjaiban rázta meg a holokauszt-trauma feldolgozásának folyamatát

2025.03.16.1 hónap ago
Az október 7-i terrortámadás hazai zsidó közösségre gyakorolt hatásairól Preisz Éva Eszter pszichiáterrel, transzgenerációs terapeutával beszélgettünk.

Purimi interaktív élmény tárja fel a színházi alkotómunka izgalmas világát

2025.02.25.2 hónap ago
Fordított nap, feminizmusról szóló peula és purimi színházdélután a Hasomer Hacair ifjúsági mozgalom márciusi programjai között.

JCamp: munka, pihenés és szórakozás

2025.02.17.2 hónap ago
Elindult a regisztráció a Bálint Ház tavaszi táborába Szarvason azoknak, akik nem bírják ki nyárig.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »