Humusszal turnéztak zsidó és muszlim fiatalok az Egyesült Államokban, hogy megmutassák, nem ősellenségek. Ezzel a békés megmozdulással reagáltak a tavalyi év muszlimellenes kampányára.
Úgy tűnik, a hummusz lett a közel-keleti népek békéjének szimbóluma. Ezt az ételt választották a zsidó és az arab fiatalok, hogy népeik békés együttélését reklámozzák az Egyesült Államokban. Egy busszal utazták körbe Washington és Virginia államot, melynek oldalára a következő volt írva: „A hummuszt terjesszétek, ne a gyűlöletet”.
A turné során házi készítésű hummusszal és pitával kínálták az embereket, akiknek lehetőségük volt aláírni egy petíciót, melyet Dr. Ali Chaudry, a New Jersey-i iszlám közösség elnöke jegyez, és a következő felhívást tartalmazza: „Tagja vagyok a saját vallási vagy etnikai közösségemnek, deha gyűlölködő megjegyzéseket tesznek bárkire egy másik közösségből, kiállok azért, hogy küzdeni kell a bigottság bármilyen formája ellen”.
A kampány 2014-ben kezdődött, amikor muszlimellenes hirdetések jelentek meg Washington és New York városokban. Ezeket azóta alkotmányellenesnek nyilvánították és eltüntették a közterületekről.
Spread Hummus not Hate
October 14, 2014 Muslim-Jewish bus tour to counter Islamophobia and anti-Semitism. Sponsored by the Greater Washington Muslim Jewish Forum and the Foundation for Ethnic Understanding.