Felfűtött érzelmek

Megint forgalomba jött az intifáda fogalma. A palesztinai arab felkelések közül – a szó ezt takarja – ez volna a harmadik, ha volna. De nincs. Csak játszadozás van a szóval, a gondolattal, amióta palesztin fiatalok napi rendszerességgel támadnak meg izraeli polgárokat, rendőröket, katonákat. Nem lőfegyverrel, hanem késsel, doronggal, parittyával, akár zöldséghámozó szerszámokkal is. Tucatnyi izraeli halt meg, palesztin minimum háromszor ennyi.

Az izraeli rendőrök és katonák nyomban lelövik a támadókat, akár halálos sebesülést okoztak, akár nem. Okkal feltételezzük, hogy a konfliktust rémhírek váltották ki. De Kelet-Jeruzsálemben és a Jordán folyó nyugati partvidékén nincs olyan „rossz hír” az izraeliekkel kapcsolatban, amit a helyiek el ne hinnének.

Az eddigi intifádák terrortámadásokkal elegy népfelkelések voltak, és évekig tartottak. A legutolsó 2000-től 2005-ig. Csak összehasonlításképp: október 1-je óta egyetlen palesztin pisztoly dördült el, az „igazi” intifádában több mint ezer izraeli és több mint négyezer palesztin halt meg. Az az időszak telis-tele volt öngyilkos merénylőkkel és merényletekkel, a támadásokat gondosan eltervelték és megszervezték, a terroristák a Hamász, az Iszlám Dzsihád és más szervezetek parancsára cselekedtek. Voltak parancsnokok és „közkatonák”, sőt sorozóbrigádok is, a merénylőket rokonszenvező sofőrök szállították a kiszemelt helyszínekre (általában forgalmas pontokra), és gyászosan jól működött a robbanóanyag-gyártás egész infrastruktúrája.

Hát akkor honnan ez az egész? – kérdezheti az olvasó, éspedig azzal, hogy miről is íródik ez az egész cikk. Rövid leszek: egy frusztrált palesztin nemzedékről. Amely akkor engedett késes merényletek formájában szabad folyást az egyéni terrornak, amikor papoknak, prédikátoroknak és a saját médiájának sikerült elhitetnie, hogy az izraeliek Kelet-Jeruzsálemben az iszlám harmadik legszentebb helyének, a Templom-hegynek a „bevételére” készülnek. Más szavakkal: Kelet-Jeruzsálem, a hazájuk „judaizálására”

Akárhogyan is, a legelszántabb – és általában legjobboldalibb – zsidóknak szúrja a szemét, hogy „ki vannak rekesztve” a Templom-hegyről, nekik az állami szuverenitás – a bejáratokat izraeli rendőrök őrzik – nem elég. Propagandájuk most arra fókuszál, hogy a moszlim szent helyek voltaképp rejtett terrorközpontok, ahol fegyvereket, robbanóanyagokat halmoznak fel. Ez pontosan annyira nem igaz, mint az, hogy a Palesztin Hatóság bujtogatja a „késeseket”. A PH meg se szólalt, se jóváhagyólag, se bírálattal.

Ami igaz: az a mozdulatlanság. Semmi se történik avégett, hogy az izraeli–palesztin diplomácia akár egy koraszülött palesztin államot hozzon létre. A zsidó telepekből viszont mind több és több lesz – ezt még az amerikaiak is szóvá tették, nem először és ugyanannyira eredménytelenül, mint korábban. Egy felnövekvő nemzedék – jobb híján – parittyához nyúl, mert látja, hogy a 48 éve tartó megszállás csak nem akar véget érni, nem föltétlenül az izraeliek makacssága, hanem az önnön hatalmi és financiális érdekeit kergető Palesztin Hatóság tehetetlensége miatt is. A késeket zsidókba mártják, a parittyákkal izraeli katonákat vesznek célba, de minden egyes szúrás, minden egyes repülő kő magának az agg és „béna” Mahmúd Abbásznak, a hatóság vezetőjének is szól.

A teljes cikk itt olvasható.