Kelet-európai tradíció, hogy a bárchesz év közben is kerek és mákos. Ez olyannyira bevette magát a köztudatba, hogy a különböző nagyobb pékségek, pl. a Príma és a Brunch péntekenként dobja piacra bárchesz néven a kerek, sós, mákkal megszórt kalácsait. A Kóser de finom e heti receptje.
Kóser bárcheszhez ma, Magyarországon, kétféleképpen lehet hozzájutni. Az egyik, a munkásabb út, ha magunk készítünk otthon, a másik, az időtakarékosabb, ha megvesszük a Carinál. Sokan nem tudják, de az egyetlen kóser pékség itthon a Semes, akik lakossági felhasználásra főként a Cari mamánál forgalmaznak péktermékeket, de néha lehet velük találkozni egyéb helyeken is. Szerintük, a pékség bátran megállja a helyét a piacon a többi pékáru mellett. Az esküvőnkre például a két kilós bárchesz csodák, két nagy ládában érkeztek és olyan népszerűek voltak, hogy külföldi barátaink, ha többet nem is, de annyit biztosan megtanultak magyarul, hogy kalács.
De mi is a különbség a bárchesz és a kalács között? Először is a bárchesz az sós, a kalács pedig határozottan édes. Bárchesznek általában azt a kelt tésztából készült, fonott, sós, szezámmaggal vagy magyarországi szokás szerint, mákkal megszórt, hosszúkásan vagy kereknek megfont kalácsot nevezzük, ami ünnepekkor vagy szombatonként az asztalra kerül.
A bárchesz elnevezés pedig a brachot – áldások- héber szónak az askenázi kiejtésű vátozatából állandósult itt, Magyarországon. Én legalábbis még sehol máshol nem hallottam így nevezni a szombati kalácsot. Izraelben, Amerikában és Nyugat-Európában chálá néven fut. A chálá, az egy és negyed kiló lisztnél többel készült, keltésztából levett és elkülönített részt jelöli, és ez a név ment át később a szombati bucikra.
Hozzátartozik még a nagy bárcheszológiához az is, hogy az év nagy részében sós a bárchesz tészta, de ros hásásnákor és jom kipurkor, illetve néhol smini aceretig szokás édes tésztával készíteni, illetve só helyett mézbe mártani, az édes újévet elősegítendő. Újévi szokás az is, hogy az asztalra ilyenkor kerek kalács kerül, ami az év kerekségét és a teremtés folytonosságát szimbolizája.
Kelet-európai tradíció, hogy a bárchesz év közben is kerek és mákos. Ez olyannyira bevette magát a köztudatba, hogy a különböző nagyobb pékségek, pl. a Príma és a Brunch péntekenként dobja piacra bárchesz néven a kerek, sós, mákkal megszórt kalácsait.
Danit, a Semes Pékség egyik vezetőjét, részletesen kifaggattuk a gyártási folyamatokról. A teljes gyártási folyamat végig ellenőrzött, ami többek között azt jelenti, hogy a liszt, mák, dió átszitálásánál, átválogatásánál, ha bogarat fedez fel a mesgiach a szita alján, bizony három zsáknyi alapanyag megy a kukába. Azért, hogy ez ne fordulhasson elő, igyekeznek a lehető legmagasabb minőségű alapanyagokkal dolgozni, így ilyen eset szerencsére még nem nagyon fordult elő. Az ortodox kasrut sem a mesterséges színezéket sem a tartósítószereket nem fogadja el, így a kalácsok egészen biztosan tartósítószer mentesek de mindezek ellenére, tapasztalatunk szerint, meglepően sokáig, legalább 3-4 napig fogyaszthatók. A pékségnél ezt a jelenséget azzal magyarázták, hogy a tésztához sok zsiradékot, nevesen kóser margarint adnak, ezért lesz foszlós a tészta.
A népízlést illetően, a pékség tapasztalata, hogy a magyarok jobban szeretik a sós, mákos, kerek kalácsokat, mint az édeset. Az amerikai, izraeli ortodox közösségek és a fiatalok pedig inkább az édes, szezámmagos bárcheszt keresik.
A teszt másik eredménye pedig azt az érdekes tapasztalatot hozta, hogy a kicsi, 5 és 25 dk, illetve az egy kilós bárheszek valahogy tovább bírják a tárolást, mint a fél kilós társaik. Az egy kilós, amúgy kiválóan alkalmas nagy kiddusokhoz, mert nyolcfonatú és remekül lehet tépkedni. A kicsik pedig szombati vendéglátáshoz.
Ezen a linken pedig a Smitten Kitchen blogján megjelent és általunk nagyon kedvelt ros hasanai mézes-almás bárchesz receptet olvashatjátok. Nekünk bejött, reméljük nektek is tetszeni fog.
Sáná tová u-mtuká!