Alijázna az ISIS ellen harcoló férfi

Egy holokauszt túlélő unokája úgy döntött, Izraelben telepszik le, ha véget érnek az összecsapások az iszlamistákkal Szíriában, ahol önkéntesként harcol az ISIS ellen.

A 37 éves Timothy Paul Jacobs-Woodworth egyik nagyapja a dachaui koncentrációs táborból tért vissza, miután édesanyját Auschwitz-ban, édesapját Theresienstadt-ban veszítette el.

Timothy Paul Jacobs Woodworth

Jacobs-Woodworth zsidó nagyapja kikeresztelkedett a holokauszt után, és így is élt hátralévő életében.

Ennek ellenére Jacobs-Woodworth, aki korábban a brit hadseregben szolgált, zsidónak vallja magát. Jelenleg önkéntesként harcol a kurd katonák oldalán Szíriában, és egy haszid szekta által használt héber szöveget – Nachman me’Uman – rajzolt rá számos visszafoglalt épület falára. 

Jacobs-Woodworth 2005-ben már próbált Izraelbe emigrálni, de a bevándorlási törvény alapján elutasították a kérvényét, mert a nagyapja már nem számít zsidónak. Ráadásul Jacob-Woodworth-öt kiutasították az országból, mert lejárt vízummal tartózkodott Izraelben. A döntés értelmében az elkövetkező 10 évben nem is folyamodhatott bevándorlási engedélyért. A Ynet információi szerint idén fog újra próbálkozni.

A breszlovi haszid szektával 3 éve kezdődött a kapcsolata Londonban. „Egy ortodox zsidó barátom ajánlotta, hogy elutazhatnék velük Umanba”, mondta Jacobs-Woodworth. Az ukrán városban található a szekta alapítójának, Nachman rabbinak a sírja. Ez 2012-ben volt, Jacobs-Woodworth azóta háromszor járt a városban.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »