,,Igaz, hogy zsidók vagyunk? Hát, cseszd meg, igaz”

Kern András rendkívül gazdag életművéhez 1985 óta szorosan hozzátartoznak a dalai is. A Zsidó Kulturális Fesztiválon Mi van velem? címmel adott koncertet. Ma már jobban érdekli a film, mint a színház. A zsidósága nyolcéves korában derült ki számára.

– Harminc éve jelent meg az első albumod, a Lövölde tér. Kinek az ötlete volt, hogy lemezre énekelj?

– Bármilyen hihetetlenül hangzik is, a lemezgyár ötlete volt. Mutattak egy anyagot azzal, hogy ha tetszik, énekeljem el. Annyira nem tetszett. Mondtam, hogy inkább írnék én számokat, és azokat szívesen elő is adnám. Ebben maradtunk.

– Azóta a pályádhoz szorosan hozzátartoznak a dalok, a Zsidó Kulturális Fesztiválon is énekeltél. Ilyenkor jobban izgulsz, mint egy prózai fellépés előtt?

– Persze. Sokkal feszesebben kell ügyelni arra, hogy minden rendben legyen. A prózában van egy kis mozgástér, tarthatok szüneteket, ha éppen úgy alakul, de a dalokban nem lehet, mert a zene nem áll meg, megy tovább, és nekem is vele kell mennem.

– Olyan családban nevelkedtél, ahol kicsi korodtól fogva evidens volt a zsidóságod?

– Egyszer nyolcéves koromban hazamentem az iskolából, és azzal álltam apám elé: ,,A Lázár azt mondja, hogy mi zsidók vagyunk. Ez igaz?” Mire apám azt felelte: ,,Hát, cseszd meg, igaz”. Azóta evidens.

– Mit jelentett neked ez akkor?

– Semmit. Ugyanúgy jártam az iskolába, mint addig, és mentem tovább a többi dolgomra. Nem szép, amit mondok, de nekem tetszett, hogy a Kádár-rendszerben nem esett szó a zsidóságról, majdhogynem bátor tett volt a bevallása. Szőnyeg alá volt söpörve, tudom, mégis tetszett. Most felszínen van, és ha valamiről sokat beszélnek, az általában azt jelenti, hogy baj van. Öt-hat ezer éve van baj, tudjuk, és attól sem fog megoldódni, ha most sok szó esik róla pró és kontra. Az emberekben lévő több-kevesebb rasszizmus soha nem fog eltűnni, hiába szeretnénk. Az emberi rasszok nincsenek túl jóban egymással. Hiába mondják, hogy majd Izraelt összebékítik a palesztinokkal, soha nem fogják megoldani. Hiába mondják az amerikaiak, hogy ők integrálták a feketéket, illetve, politikailag korrekt kifejezéssel az afro-amerikaiakat, azért sokszor hallani, hogy ha egy fehér család mellé beköltözik egy fekete, rögtön megijednek tőlük. Azt gondolják, nem lesz annak jó vége.

– A film legalább olyan fontos szerepet tölt be az életedben, mint a színház. Hol tartasz a Gondolj rám! című legújabb filmeddel?

–Tavaly leforgattam mint rendező-főszereplő, és azóta elkészültek az utómunkálatok is. 2016. január 21-én kerül a mozikba. Tragikomédia, Vámos Miklóssal írtuk a forgatókönyvét. Egy nagyon jó státusú pasasról szól, aki főorvos egy kórházban, szép családja van, rengeteg pénzt keres, és mindenki szereti. Megbetegszik, és úgy néz ki, hogy meg is fog halni. Hogy ez ne fájjon majd másoknak, inkább összevész mindenkivel, megutáltatja magát a szeretteivel. Azt hiszem, jó film lett.

– Hogyan érintett az új filmtámogatási rendszer, amelynek része a forgatókönyv-fejlesztés is?

– Egyáltalán nem volt kellemetlen; okos dolgokat mondtak. Szerintem jó ez az új rendszer. Persze ez most olyan ember szájából hangzik el, aki kapott pénzt. Biztos mást mondana, aki nem kapott. Örültem, hogy megcsinálhattam, már csak az a kérdés, hogy a nézők bemennek-e rá.

– Pusztán a neved is vonzza a közönséget, nem?

– Nem feltétlenül. Volt egy film öt-hat évvel ezelőtt, amiben Dobó Katával játszottuk a főszerepeket, szépen ki voltunk plakatírozva, elég jó is volt a film, de a nézőknek egyáltalán nem kellett. Nem lehet tudni, hogy ez mitől függ. Mindenesetre szeretnék még filmeket csinálni. Már jobban érdekel a mozi, mint a színház.

– Filmrendezői szemmel nézve milyennek találtad a Saul fiát?

– Erős rendezői elképzelésnek, nagyon jól megcsinált csapatmunkának. Rám egy picit kevésbé hatott érzelmileg, mint ahogy szeretem, ha egy film hat, de lehet, hogy ez benne volt az alkotók szándékaiban. Talán elsősorban nem az érzelmekre akartak hatni.

– Nem érezted úgy, hogy ott vagy a cselekményben, és veled történik minden?

– Nem. Inkább azt éreztem, hogy milyen jól van megcsinálva. Filmesként hatott rám.

– Többször nyilatkoztad, hogy nem szeretsz politizálni, a Heti Hetesben viszont, ami nem politikamentes, el-elfogsz egy levelet. Hogy fér össze a kettő?

– Az elfogott levelek egyszerű, hétköznapi gondolatok. Nem direkt politikai állásfoglalások, hanem az emberi hülyeség ellen szólnak.