Simon Márton a hazai slam poetry egyik fontos alakja. Ha valaki nem tudná, a slam költészeti estekre fiatalok tömegei járnak, és e műfaj segítségével újra divatba jött a sokak szemében avíttnak számító költészet is. A slam poetryben az fogta meg, hogy szabadon, bármit elmondhat benne. A VIII. Gólya Slamen találkoztunk vele.
Simon Márton éppen csak helyet foglal a Gólya egyik asztalánál, máris két fiatal srác érkezik köszönteni. „Fogtok ma slammelni?” – kérdezi a fiúkat, akik kicsit zavartan tekintgetnek ránk, de aztán elmondják, hogy az egyikük fellép majd az este első részében. Aztán szabadkoznak, hogy a főműsort, amelyben a „mester” is slammelni fog sajnos nem tudják megvárni, hétfő este van, és a program amúgy is csúszik, holnap suli. „Nem szeretném ezt a keresztapa imázst mutatni, ez nagyon nem én vagyok” – mondja, miután a srácok magunkra hagynak minket.
Verseket tizenhat éves kora óta ír, eddig két verseskötete jelent meg Dalok a magasföldszintről és Polaroidok címmel. „Gimnazista voltam és szerelmes, írtam egy verset, ami mindenkinek tetszett csak a lánynak nem, akinek írtam” – mondja Simon Márton költői pályafutásának kezdetéről. Majd több verset írt, és elkezdett ezzel komolyabban foglalkozni. A Pápai Református Gimnáziumba járt, ahol nagy hagyománya volt a költészetnek, és a tanárok is támogatják azokat, akik verseket írnak. „Ez voltaképp egy gimnáziumi úgymaradás, ami szerencsére jól működik.”
Hogy éppen miről ír, az főleg a hangulatától függ. „Annak alapján írok, hogy éppen mit hallok, hogy arról mi ugrik be, és éppen milyen zene, pillanat, film vagy könyv inspirál, és hogyan. Amikor például a Polaroidokat írtam, akkor arra koncentráltam, hogy a rövid, titokzatos, szép apróságok előkerüljenek.” A szöveg formája tulajdonképpen magától választódik ki, és ettől függően lesz a szövegből vers vagy éppen slam. „Elég sok minden érdekel, igyekszem is minél több dologgal foglalkozni. Bármilyen inspirációt, amit így találok, ami picit is képes megragadni, azt elraktározom valamilyen formában, aztán valamit majd kezdek vele. Olyan vagyok, mint egy hörcsög, aki összegyűjt, majd válogat.”
Simon Mártonnak a slammelés, a versíráshoz hasonlóan is egy prózaian egyszerű helyzetből indult. „Meghívtak és érdekelt” – meséli, hogy miért is kezdett a slam poetryvel foglalkozni öt évvel ezelőtt –, „főleg az újdonság ereje és a korábbiaktól való eltérés volt az, ami miatt érdekesnek találtam”. Aztán végül azért ragadt bent, mert erre az aránylag fiatal műfajra jellemző „nyelvjátékos poétika teljesen hiányzott az aktuális költészeti trendből”. Ráadásul a slamben tényleg szabadon lehet bármit mondani, tulajdonképpen minden belefér. „Maximum lepontoznak, de nincs rossz válasz, nem kell azon görcsölni, hogy ez a sor most mennyire szar, ha buksz, holnap írsz egy másikat és kész” – mondja a slam felszabadító erejéről.
A slam poetrynek szerves része a társadalmi kérdésekkel, szociális problémákkal való foglalkozás, ami már csak azért is kapóra jött, mert „a magyar közéleti költészetnek a rendszerváltozás óta kicsit megtört a lendülete”. „A közéleti költészet olyan, mint egy teknős a futóversenyen ahhoz képest, amit a slam csinál” – magyarázza. A magyar költészetet, mint közeget ugyanis a technikai fejlődés komoly kihívás elé állította, nehezebben tud alkalmazkodni a mai tempóhoz. A slam poetry ezzel szemben szinte azonnal tud reagálni a napi aktualitásokra. „Amikor például Schmitt Pál lemondott, aznap pont volt egy slam este, és máris vagy négy szöveg foglalkozott ezzel a témával.”
A Gólya kis színpada előtti tér lassan megtelik a késői időpont ellenére, a nagyrészt fiatalokból álló közönség türelmesen várja az este második részét, amelyben Simon Mártonon kívül Basch Péter és Kemény Zsófi fognak fellépni. A slamen keresztül az irodalom népszerűsítése is működni látszik, úgy tűnik az esetekre eljáró fiatalok a költészetet is könnyebben megkedvelik. „Elmentem például Szegeden egy gimnáziumba, ahol szinte mindenkinél ott volt a könyvem, de a Facebookon is rengeteg verset osztanak meg” – hozza a példákat a költészet általa tapasztalt népszerűségnövekedésére.
Gyakran hívják gimnáziumokba, felolvasni és slammelni is egyaránt, most is onnan érkezett. „Azok a magyar tanárok, akik nyitottak, már abszolút képben vannak a slammel és a könyveinkkel is, ők gyakran megkeresnek minket. Olyan is volt már, hogy valaki az egész osztályát elhozta egy országos slam versenyre” – mesél a „normálisabb” tanárokról. Persze nem mindenki ennyire nyitott az újdonságok felé, sokan megkérdőjelezik a kortárs irodalom létjogosultságát az irodalomoktatásban, és mindenáron a klasszikusokhoz ragaszkodnak. „Nemrég az Origón volt egy cikk arról, hogy kell-e kortárs irodalmat tanítani, és hihetetlen milyen kommentek érkeztek magyar tanároktól. Szerencsétlen gyerekek!”
Simon Márton nem is igazán érti mi az irodalomoktatás pontos célja, és miért vonják meg a tanulóktól az élvezet alapú irodalomoktatást. „Mire mennek az Aranyemberrel, ha a gyerekek elolvasnak belőle három oldalt, és örökre megutálják az egészet.” Kötelező tananyag azért nem szeretne lenni. „Már csak az kéne, hogy belőlem buktassanak meg valakit az érettségin” – tiltakozik. „Nem kellene kizárólag Harry Pottert tanítani, de számomra mindenképp az az irodalom értelme, hogy egy kicsit jobb lehet tőle az emberek élete, ez pedig ilyen alapokon kizártnak tűnik.”
Időközben a program második része is elkezdődik, a slamek témái az időszerű aktualitásokhoz, a télapóhoz és a karácsonyhoz alkalmazkodnak. Persze nem lehet minden fellépésre új szöveget írni, de a közönség el is várja, hogy a kedvelt darabokat is elmondják egy-egy este alkalmával, nagyjából, mintha egy rockkoncerten lennénk. Az előadók felváltva mondják el a szövegeiket, a harmadik kör után a közönségnek lehetősége van kérdéseket feltenni. „Nálatok hogyan telik a karácsony?” – érkezik az első kérdés, majd arról is szó esik, hogy slamben nem létezik öncenzúra, legfeljebb, amikor iskolákba mennek előadni, akkor kimaradnak a „bazdmegek”. A komolyabb beszélgetésekre azonban a fellépések után kerül sor.
A jövőt illetően egy Japán út (az egyetemen japán szakra járt, a nyelvet és a kultúrát is fantasztikusnak tartja), zenei projekt (egy egész estés műsor az Amoeba dobosával, Boros Leventével) és slam esték szervezése (Závada Péterrel az önkritikus előadásmódra próbálják rászoktatni az embereket) szerepel a tervei között. A harmadik könyv azonban még várat magára. „Nekem jó lesz az, ha jókor lesz egy harmadik kötetem, a kiadó ugyan már kérdezget, szóval az érdeklődés és a figyelem megvan, de nem akarok gányolni, és ha nagyon belehúznék, az gányolás lenne” – magyarázza, miért érdemes várnunk a következő könyvére. „Életcélként persze azt tudnám meghatározni, hogy valami maradandót kéne alkotni. Ezzel azonban nem lehet szerda reggel felkelni, hogy tessék, itt az örökkévalóság, és akkor most rakjunk hozzá valamit.”
Simon Márton – 2. Kör – 4 SLAM POETRY OB DÖNTŐ
http://slampoetry.hu/ https://www.facebook.com/SlamPoetryHungary Operatőr + vágó Polgár András Operatőr Szabados Márk
