
Így indítja 10. évadát a Gólem Színház
Tizedik évadát kezdi Magyarország egyetlen zsidó színházaként a Gólem Színház, ebből negyediket a független színházak által lakott Jurányi Inkubátorházban. Szeptember 1-jén különleges szabadtéri előadással indítanak a Tesla Kertben. Decemberben pedig Gólem fesztivál.
Az idei évadot szeptember 1-jén kezdi a Gólem Színház, a Zsidó Kulturális Fesztivál keretein belül, a Tesla kertben 20 órai kezdéssel játszák a Zs-kategória- Önfeledt zsidózás revüvel c. előadást.
„10 éve beszélek, mesélek a zsidókról, de ilyen jó hangulatban még sosem nevettem ki magam. Ha a közönség csak fele annyira fogja élvezni mint mi, akkor nyert ügyünk van! Garantálhatom, hogy az előadás után mindenki egy kicsit zsidó akar majd lenni, még akkor is, ha már az! Az előadás elsősorban egy kabaré, úgy szórakoztatunk, hogy közben nagyon maró iróniát használunk. Az önfeledt zsidózást mi pozitív jelentéssel töltjük fel, és azt szeretnék, hogy a darab végére annyiszor elhangozzon a zsidó szó, hogy már természetes legyen kimondani. Nyilván a zsidók egymás is kritizálják, de mi azt gondoljuk, hogy egy színháznak ez a dolga. A színház ugyanis születése óta kritikai alapon működik, a kritikai iránti vágy szülte és vitte előre mindig is.” – mondta a darab rendezője, Borgula András.
Ugyanezen a fesztiválon szeptember 3-án, a Gólem és a FÜGE koprodukciója, Kárpáti Péter: A negyedik kapu c. előadás is látható lesz 19:30-kor a Goldmark teremben.
Ott lesznek továbbá augusztus 30-án a Bálint Ház Évadnyitó Utcabálján, a Révay utcában, szeptember 5-én pedig a Pozsonyi Pikniken. Mindkét rendezvényen kedvezményesen lehet jegyeket vásárolni a 2015/2016-os évadra, és a Piknik Radnóti Színpadán 13.15-kor egy 20 perces részletet is megmutatnak a Zs-kategóriából.
A továbbra is műsoron lévő előadások mellett, ősszel több meghívásnak is eleget tesz a Gólem, utazik a Zs-kategória és a Mamelosn c. előadás is, az előbbi Kolozsváron, a Zsidó Kulturális Napokon, az utóbbi Győrben lesz látható.
A sikeres Jön a Gólem Projekt is folytatódik, a következő állomás Orosháza, ahol október 31-én játszák a Lefitymálvát, a maradék 8 helyszín időpontja folyamtos egyeztetés alatt áll.
Decemberben fennállásuk 10. évfordulója alkalmából megrendezik a Gólem Fesztivált, ahol bemutatják színházuk legfontosabb előadásait, emellett lesznek különleges workshopok a Jurányi utcában, és rendhagyó tárlatvezetés a Zsidó Múzeumban. A fesztivált és ezzel az évet is, egy extra meglepetés produkcióval zárják.
Az előadások, vendégjátékok, rendezvények időpontjairól a Gólem honlapján és facebook odalon olvashatnak az érdeklődők.
Az idei évad első előadásaira már lehet jegyet vásárolni erre a linkre kattintva.
Információ:
[email protected]
www.facebook.com/golemszinhaz
www.golemszinhaz.hu
Online jegyvásárlás itt
Jegyinformáció: [email protected], +3620 776 07 44
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
