Zsidóság nincs, de gyűlölet van
A 2000-es évek óta létezik egy világszerte nagy sikerű program, az Élő Könyvtár, amelyben eleven embereket lehet „kikölcsönözni” egy személyes beszélgetés erejéig. A Menekültek Világnapja alkalmából a Zsidó Múzeumban „belelapozhattunk” a lengyel Arkadiusz Karskiba. Szerinte Lengyelország példája igazolja, hogy az antiszemitizmushoz nem kellenek zsidók.
Az élő könyvek mindig olyan társadalmi csoportok képviselői, akik súlyos előítéletekkel szembesülnek a társadalomban akár etnikai, vallási okokból, akár szexuális orientációjuk, szociális helyzetük vagy egészségi állapotuk miatt. A program célja, hogy a beszélgetések révén megismerjük és jobban megértsük egymást.
Arkadiusz így mutatkozott be: „bevándorló vagyok, meleg és pótapa”. Mint mondta, maga sem tudja, miért, talán a gyerekkorában rólunk hallott misztikusan szép történetek miatt, kezdettől fogva vonzotta minden, ami magyar. Az egyetemre is magyar szakra iratkozott be. Diákként sokszor járt itt, mígnem 2001-ben végleg áttelepült. Azóta pedagógusként és emberi jogi aktivistaként Budapesten dolgozik. 2009-ben hivatalosan bejegyzett élettársi kapcsolatot létesített Pálfi Balázs rádiós újságíróval, s a hírt magyarul és lengyelül is közzétette. Ez a bigottan katolikus Lengyelországban homofób gyűlöletlavinát indított. Érthető, hogy itt jobban érzi magát, mint a hazájában.
Karski családja a Krakkótól északnyugatra fekvő faluvidékről származik. A falvakban nem éltek zsidók, hiszen a törvények eltiltották őket a földbirtoklástól és -műveléstől, de a nagymamája szülőhelyéhez közeli Wolbrom, valamint Olkusz, ahol Arkadiusz a gimnazistaéveit töltötte, a soá előtt zsidó városka volt. Ami a vészkorszakban és utána történt, azt mély hallgatás övezi. Hiába van ott a zsinagóga és a zsidó temető, az emberek semmire sem akarnak emlékezni. Részben azért, mert az elhurcolt zsidók hátrahagyott házait elfoglalták, javaikat széthordták, illetve államosítás után megkapták a nem zsidók.
„1975-ben születtem, nem ismertem zsidót, de olyan embert sem, aki zsidót ismert volna, mert a háborúban szinte mindet kiirtották. A túlélők továbbra is rejtőzködtek a pogromok és az antiszemita hullámok miatt, a maradékot pedig kidobták a komcsik. Nagyapám 1924-ben született egy eldugott kis faluban, ő sem ismert zsidót, mert még a környéken sem laktak, de megrögzött antiszemita volt. Nem tudom, honnan ered a gyűlölet” – mondta Karski.
Arkadiusz emlékeztetett az 1946-os kielcei pogromra; a tények megismeréséhez cikket is ajánlott. Kitért az 1968-as eseményekre is, amikor az állampárt Władysław Gomulka első titkár utasítására úgynevezett anticionista kampányt indított a Lengyelországban maradt asszimilált zsidók ellen. Ennek végeredményeként néhány hónap alatt több mint tízezer embert megfosztottak az állampolgárságától, és kiűzték őket az országból. Az úti okmányukon az szerepelt:,,nem állampolgára a Lengyel Népköztársaságnak”.
A kényszerkivándorlók – köztük tudósok, művészek, sőt korábbi pártfunkcionáriusok és titkosrendőrök is – többnyire magasan kvalifikált, lengyel kultúrájú emberek voltak; a felsőfokú végzettségűek aránya nyolcszorosa volt az országos átlagnak. Izraelbe akarták őket száműzni, de java részük az USA-ban és a skandináv országokban keresett új hazát. Azóta beszélhetünk zsidók nélküli antiszemitizmusról, magyarázta Arkadiusz. Lengyelországnak gyakorlatilag már nincs zsidósága, de a társadalomban mélyen gyökerező antiszemitizmus máig tetten érhető.
Karski elemzése szerint a lengyelek mentalitását a kommunizmus és a katolicizmus együttes hatása formálta évtizedeken át. A sztálinizmus ideje alatt a pártállam szövetséget kötött a katolikus egyházzal. Szovjet nyomásra a klérust látszólag meg kellett fosztani a vagyonától, ám a végrehajtás feltételeit olyan szerződésben fogalmazták meg, amely az ingatlanok többségét államosította ugyan, de szabad kezet hagyott az adómentespénz-gyűjtésre, és az állam – a legsötétebb szocializmusban is – folyamatosan átutalt egy bizonyos összeget az egyháznak. Ez bőségesen kárpótolta az elvett javakért, cserébe támogatta a diktatúrát; hozzájárult az ész és az emberség leigázásához.
Arkadiusz elmesélte egy különleges mysłowicei óra történetét is. Felső-Szilézia 1871–1914-ig a Német Birodalomhoz tartozott, így Mysłowice határváros volt a nyugati, iparosodó, gazdagodó, gyors és modern vasúti összeköttetésekkel bíró Európa és a szegény, a jobbágyrendszer alól alig néhány éve felszabadult, mezőgazdaságra berendezkedett Kelet között. Mysłowicétől délkeletre terül el Kis-Lengyelország, amelyet a Habsburgok Galíciának nevezték, tőle északkeletre pedig az Orosz Birodalom volt. E területekről gyalog özönlöttek az emberek Mysłowicébe, hogy vonattal eljussanak Hamburgig, majd legtöbbször onnan is tovább, az óceánon túlra. (Ezt az emigrációs útvonalat használták később a nácik fordított irányba, Auschwitz felé.)
Mysłowice egy nagy gyűjtőtábor volt, ahol félig-meddig legálisan toboroztak munkavállalókat Nyugatra. Több millióra tehető azok száma, akik az orosz területekről és az Osztrák–Magyar Monarchiából a város főpályaudvarán át vándoroltak ki 1871 és 1914 között. Ahogy a vonatra vártak, a sziléziai születésű Gustav Becker mester világóráját nézhették – ezzel is készülve elkövetkezendő életük új időszámítására. 1876-ban Becker Freiburg in Schlesien (ma Świebodzice) székhelyű cége alkotott egy kilencosztatú szerkezetet Mysłowice város és a Hamburg American Line kivándoroltató cég közös megrendelésére.
Az óra főtárcsája a helyi időt mutatta, a nyolc mellékóra a londonit, a moszkvait, a delhiit, a tokióit, a honoluluit, a San Francisco-it, a New York-it és a Buenos Aires-it. Egy közös inga működtette az összeset. (Állítólag a vasútvonal túlsó végén lévő Hamburg számára elkészült a mysłowice óra ikertestvére, amely most az USA-ban van egy magángyűjtőnél). Becker órája 1962-ig egy mysłowicei kirakatban volt látható, utána a chorzówi planetáriumba került, 2007 óta pedig a mysłowicei városi múzeumban tekinthető meg.
Arkadiusz azzal zárta a beszélgetést: „Ha van rokonotok szerte a világban, kérdezzétek meg tőle, említette-e az őse a kilenczónás órát!”
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
