Hómanban és Schmidt Máriában nem ért egyet Lázár és a Mazsihisz

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével egyeztetett Lázár János, Miniszterelnökséget vezető minisztert. A megbeszélésen téma volt a hazai zsidó temetők és zsinagógák felújítása és gondozása, a holokausztoktatás és a Sorsok Háza is.

Munkamegbeszélésen látta vendégül a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), Lázár János miniszter. A megbeszélésen részt vett Heisler András a Mazsihisz elnöke, Kunos Péter ügyvezető igazgató, Latorcai Csaba, kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár és Frölich Róbert, a frissen megválasztott magyar főrabbi.

Latorcai Csaba, Kunos Péter, Lázár János, Heisler András, Ács Tamás és Frölich Róbert a keddi megbeszélésen

A több órás egyeztetés után Lázár elmondta: a beszélgetésen kulturált formában és konszenzussal egybekötve közösen értékelték a magyarországi zsidó szervezetek és a kormány közötti együttműködést.

„Az a legfontosabb, hogy az a közösség, amelyiknek a sajátja lesz ez a központ, elfogadja azt” – jelentette ki a miniszter a Sorsok Házával kapcsolatban. Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy továbbra sincsen konkrét időpont a megnyitóra, mert az intézmény csak akkor nyithat meg, ha a magyarországi zsidó közösségek támogatni tudják a megvalósuló koncepciót.

Az oktatás és a Sorsok Háza kapcsán Heisler hangsúlyozta, a legfontosabb az, hogy hiteles és történelmileg helyes kép legyen a magyar társadalom fejében a holokausztról és a zsidóságról. „A józsefvárosi központnak a fő feladata az kell, legyen, hogy egy bemenő gyerek vagy egy felnőtt bent egy hitelessel történelemmel találkozzon” – mondta el a Mazsihisz elnöke, aki szerint ez jelenleg nem biztosított, mivel Schmidt Máriát, a Terrorháza vezetőjét nem tartják alkalmasnak egy ilyen program felügyeletére. „Schmidt nem elismert holokauszt szakértő, ezért nagyon nehéz vele megvalósítani egy nemzetközi elismertségű intézményt”– magyarázta.

Nagyobb az egyetértés a kormány és a Mazsihisz között a zsinagógák és a zsidó temetők ügyében. „Egy ország kulturáltságát mutatja, hogy milyen állapotban vannak a temetői” – jelentette ki Lázár, aki elmondta, hogy a magyar kormány igyekszik támogatni azt, hogy a nyughelyek és a zsinagógák megújulhassanak. Heisler kifejtette, hogy 1600 temető van Magyarországon, ebből a zsidó közösségek 5-600 ápolását tudják ellátni. A zsinagógák kapcsán az elnök örömét fejezte ki, hogy a Rumbach Sebestyén utcai mellett a szegedi zsinagóga is megújulhat.

Lázár János az Index kérdésére elmondta, hogy voltak vitás pontok is az egyeztetésen, ezek közül azonban csak Hóman Bálint megítélését említette. Lázár azonban reméli, hogy a másnapi zsidó kerekasztalon sikerül ebben is konszenzusra jutni.

(Via Index)

Kapcsolódó cikkek

Visszavonta a kormány a Sorsok Háza megnyitásáról szóló határozatát

2024.09.20.3 hét ago
Ebben a határozatban bízta meg a kormány 2018-ban az EMIH-et a projekt megvalósításával.

Grósz Andor: A fociultrák felvonulása félelmet keltett a zsidó közösség tagjaiban

2024.09.12.4 hét ago
A Mazsihisz elnöke felháborítónak és megengedhetetlennek nevezte az esetet, amely miatt soron kívüli egyeztetést kezdeményezett Pintér Sándor belügyminiszterrel.

A program az egész zsidó közösséget segítette, hogy saját ellátórendszerre tudjon támaszkodni

2024.08.22.2 hónap ago
Adatok, tanulságok az Együtt-Egymásért Programról, amelyet a Mazsihisz Jáhád Közösségi Szolgálata készített.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »