"A zsidóság számomra dialogikus világnézet"

Tábor Ádám író, költő, esszéista régóta meghatározó alakja a magyar szellemi, irodalmi életnek. Vele beszélgettünk legújabb, Versmező című verseskötete, valamint az európaiság mibenléte és a zsidóság kapcsán.

Jelenleg Európa alatt sok mindent érthetünk, akár az Európai Uniót, akár a liberalizmust, szólásszabadságot. Édesapád, Tábor Béla és Szabó Lajos közös, Vádirat a szellem ellen című könyvében az áll például, hogy sokak számára Európa ma már egyet jelent a technikai kultúrával. A kötődés az európai kultúrához a verseidben nagyon erősen jelen van. Te mit értesz Európa alatt? Mi neked Európa?

Az általad említett szerzők elsősorban a minimalizmust támadják meg. Azt, amelyik nem csak a kultúrát szűkíti le a technikára, hanem a szellemet is a kultúrára. És „ha a szellemet egyszer lefokoztuk kultúrává, csak idő kérdése, hogy az új határokon belül a kultúra minél szűkebb értelmezése győzedelmeskedjék”. Szellem és kultúra úgy viszonyul egymáshoz, mint kultúra és civilizáció. Az utóbbi mindkét esetben az előbbiből ered, ám annak külsőbb, gyengített, anyagibb változata.

Európa számomra is a ma újra divatos, a Nyugatot már-már temető pesszimizmus elvetését, az autonóm szellemi és kultúraszigetek közti „kínai falak lebontását” és mindenekelőtt a személyes dialógust és érzékenységet – röviden: a személy kiküzdött szabadságát – jelenti. Két éve a reneszánsz Firenzében élve-járva egy hétig éppen ezekkel a – kultúrakonzervben megőrzött – európai szellemi alapmagatartásokkal találkoztam. Asszonyváros című versemben próbáltam ezt az élményt összefoglalni.

Első, 1982-ben megjelent Dánia című kötetedben több vers összecseng az új, Versmező című kötetben is olvasható Agyő, Köz-társaság című, kritikának szánt verssel. Az új könyvben egy egész ciklust szentelsz a rendszerbíráló, közéleti verseknek. Nagy a baj, hogy még mindig itt tartunk?

Nagy a baj, hiszen a keleties despotizmus és a neohorthyánizmus keresztezése – a demokratikus kulisszák mögött – egy alapjában kádárista, ezúttal jobboldali féldiktatúrát és ezt támogató, elfogadó vagy beletörődő közérzületet hozott létre hazánkban – a progresszív nyugatos, európai alternatíva pedig nem talál széles bázisra. A ciklus egyes verseit egyébként – ezt a közérzületet érzékelve – még 2009-ben írtam.

Verseidben a zsidó jelképek, a zsidósághoz kapcsolható kulturális-vallási hagyományok kevésbé meghatározóak, míg a magánéletben követitek a zsidó vallási szertartásokat.

Ebben a kötetben valóban kevesebb explicit zsidó jelkép, utalás van – bár a „városmező” melletti másik centrális tere, a kert, mint Édenkert a zsidó Bibliához kötődik. Egyébként ifjabb kori lírámban sem szerepelt több közvetlen zsidó jelkép – az 1994-es A káprázat kertje és a 2001-es Hajóház c. kötetben viszont a Brésit első részei mellett a Kabbala szimbolikája is hangsúlyosan jelen volt. Ám amint a Biblia, a Kabbala sem kultúra: a Tanach után a zsidó szellem legenergikusabb sűrűsödése és kiáradása.

Emellett hogyan értelmezed a zsidóságodat? Kultúraként, vallásként, identitásként?

A zsidóság nem lehet pusztán kultúra, de csupán – rendkívüli szellemi energiákat konzervként megőrző – rítusok gyakorlása sem lehet egy – apám szavaival – „világnézeti korban”. Az először az 1943-as Ararátban megjelent Szakzsidóság vagy zsidó világnézet c. írásából idézem ide: „Vannak korok, amelyeknek szellemi csúcsteljesítménye vallás és csúcsszavuk: Isten; és vannak korok, amelyeknek szellemi csúcsteljesítménye világnézet és csúcsszavuk: lét. A kettő erő- és értékkülönbsége nem lehet vitás: a világnézeti korok mindig a vallási fáradtság korai, de a vallási korok sohasem a világnézeti fáradtság korszakai. Ezenkívül a világnézetek mindig abból a vallásból táplálkoznak, amelyből kinőttek: akár úgy, hogy merítenek belőle, akár úgy, hogy cselekvően szembefordulnak vele. Minden világnézeti kor addig él, míg tápláló nedvet tud kiszívni a vallási korból, amelynek szülötte. Világos, hogy ma is ilyen világnézeti korban élünk. Aki ezzel számot nem vet, annak minden szava és cselekedete hazug vagy meddő lesz.” Ezért „ki kell ásni” a zsidóságnak azt „a belső eszmei tartalmát”, amely „olyan mély, mint maga az emberi lélek, és olyan széles, mint maga az emberi szellem”.

„A világnézeti koroknak ugyanis pozitív értékük van: ezekben asszimilálja az ember a vallási tartalmat, ezekben győzi le a vallási élmény traumatikus jellegét, ezekben tör utat magának a vallás perifériáitól a vallás izzó magváig.” „A szakzsidóság a Bibliát «felfelé buktatta»: jámbor olvasmánnyá avatta vagy ereklyévé, amelyet ünnepnapokon áhítattal a kezébe vesz.” De „a Könyv népének viszonya a Könyvhöz új szakaszába léphet – ha egy világnézeti kor számára fel tudjuk tárni a Biblia jelenbe hatóképes világnézeti tartalmát: a Bibliát mint egyetemes megismerési, értékelési és cselekvési módszert.”

A zsidóság a vallásom és – ebben a fenti értelemben – világnézet is a számomra. Olyan biblikus dialogikus világnézet, amelyhez törésmentesen kapcsolódik a krisztológia. Emellett – A zsidóság két útja szellemiségét követve – vallás és nép „kettős ágban futó egysége”, mely egységet „az egyik ág adja: a vallás”.