Bár a bíróság utólag felmentette Hóman Bálintot a háborús bűntett vádja alól, ebből nem következik, hogy megtörtént volna a politikai rehabilitációja. Ez teljességgel elfogadhatatlan lenne, ahogyan az is, hogy erkölcsi jóvátételként visszaállítsák akadémiai tagságát – jelentette ki Kovács M. Mária történész.
Hóman Bálint elismert szaktörténésznek számított. Miniszterként és politikusként azonban – tette hozzá Kovács M. Mária – kulcsszerepet játszott a magyar zsidóság megalázásában és üldözésében.
Hóman 1932 és 1942 között volt kultuszminiszter. Ő készítette el az első zsidótörvény legelső vázlatát, majd a tervezetet ő terjesztette be 1938 februárjában a kormánynak. Amikor Lázár Andor igazságügyminiszter jelezte, hogy a zsidótörvényt nem tartja elfogadhatónak, Hóman lemondásra szólította fel Lázárt.
Folyamatosan kiállt a zsidótörvények újabb és újabb megszigorítása mellett. 1940 júniusában Teleki Pál miniszterelnökhöz intézett memorandumában azt sürgette, hogy szakítsanak végre a „kompromisszumok rendszerével”, és minden zsidót távolítsanak el az oktatásügyből, a közigazgatásból, a gazdasági életből. Saját miniszteri hatáskörében adott utasítást arra, hogy négy budapesti gimnáziumban, ahova ekkor még sok zsidó gyerek járt, fizikailag elkülönítsék a zsidó és a nem zsidó tanulókat.
Nem sokkal a német megszállás előtt a zsidók kitelepítését sürgette. A megszállást követően csatlakozott ahhoz a parlamenti csoporthoz, amely a háborúból való „kiugrás” megakadályozására jött létre. Szálasi Ferenc hatalomátvétele után a nyilas parlamentnek is tagja maradt, ahol többször felszólalt.
A felsorolás folytatható, de Kovács M. Mária szerint ennyi is bőségesen elég ahhoz, hogy kijelenthessük: elismerendő szaktudományos munkássága ellenére Hóman Bálint méltatlan arra, hogy az utókor példaképként tisztelje és szobrot állítson neki. Aki Hómannak szobrot állít, az a világnézetét is magáénak vallja.
A teljes cikk itt olvasható.
