Zsidó lord keresztényeket ment az Isis elől

A zsidó származású nemest, Lord Weidenfeldet 1938-ban keresztények látták el ruhával, élelemmel, és segítettek neki eljutni Nagy-Britanniába. Most úgy szeretné leróni háláját, hogy keresztényeket menekít az ISIS elől.

Nemrég például 150 szíriai keresztény repült a magángépén Lengyelországba, és kért ott hivatalosan menedéket.

Weidenfeld a 2. világháború kitörése előtt egy évvel néhány shillinggel a zsebében érkezett Nagy-Britanniába. Tíz évvel később megalapította a Weidenfeld és Nicolson kiadót. 1976-ban nyerte el a lord nemesi címet.

Lord Weidenfeld

A 95 éves férfi azt mondta a The Times magazinnak: „Tartozom ennyivel a megmentőimnek. A keresztények rengeteg gyerek életét mentették meg azzal, hogy Angliába hozták őket. Nagyon bátor cselekedet volt, és a zsidóknak is ki kell mutatniuk a hálájukat, és kötelességük segíteni a bajba jutott keresztényeken.”

A Weidenfeld nevével fémjelzett alapítvány 12-18 hónapig nyújt anyagi támogatást a menekülteknek.

szíriai menekült kisgyerek

A projekttel kapcsolatban kritikák is megfogalmazódtak, mivel a szervezet nem segít azoknak a muszlimoknak, akik a terror, a gyilkosság, a kínzás és a rabszolgasors elől menekülve szintén elhagyták az otthonukat az ISIS miatt.

Lord Weidenfeld a következőkkel védte meg álláspontját: „nem tudok a világon mindenkit megmenteni, de a keresztényeknek itt és most van szükségük a segítségre. Mások viszont bármit megtehetnek a muzulmánokért”.

szíriai menekült család átkel a Boszpuruszon

Weidenfeld hozzátette, hogy olyan emberek munkáját szeretné meghálálni, mint például Sir Nicholas Winton, aki segített megszervezni 10000 zsidó gyerek megmentését a nácik elől. Sir Nicholas július 1-én halt meg.

menekültek Isztambulban

szíriai menekültek egy kiürített házban Isztambulban

egyéves kisfiú teteme egy férfi kezében, aki éhen halt egy damaszkuszi menekült táborban

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »