Botlatókövek a holokauszt áldozatainak emlékére

A holokausztra emlékeztető újabb hetvenhét macskakőhöz hasonlító betonkockát – úgynevezett botlatókövet – helyeznek el a napokban ötvenhat magyarországi helyszínen a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és civilek szervezésében. Budapest után Szeged és Nagykanizsa következik.

Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta, hogy szerdán Szegeden, csütörtökön Nagykanizsán helyez el Gunter Demnig német képzőművész botlatóköveket a holokauszt áldozatainak emlékére. Budapesten már hétfőn és kedden több kerületben tett le a művész ilyen emlékeztető köveket.

Fotó: Szigetváry Zsolt

A Stolpersteine (Botlatókövek) elnevezésű kezdeményezésről szólva elmondta: a járdába betonkockákat helyeznek el, amelyeknek tetején réztáblán örökítik meg az elhurcoltak nevét, lakhelyét és foglalkozását, helyenként a deportáltak meggyilkolásának helyszínét is. A botlatókövet az áldozat utolsó – még szabad akaratából választott – lakhelyének bejárata előtt illesztik a járdába. Kirschner Péter szavai szerint azért fontos az akció, hogy a vészkorszak idején elhurcolt és meggyilkolt emberek ne csak számok legyenek.

Gunter Demnig felidézte: 1993-1994-ben született az elképzelése, és művészi koncepciónak indult. Mára Európa 19 országában 53 ezer botlatókő található. Az ősszel Görögországban helyez el ilyen köveket. Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára azt mondta, a holokauszt-emlékév januárban befejeződött, de az emlékezés nem. Az emlékév célja éppen az volt, hogy az emlékezés a mindennapok részévé váljon – tette hozzá. A Miniszterelnökség tizenötmillió forinttal támogatta a kezdeményezést – mondta.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke közölte: a kezdeményezés lényege, hogy el kell gondolkozni azon, mi történt hetven évvel ezelőtt. A holokauszt idején emberek haltak meg, „olyanok, mint mi vagyunk, rokonaink, barátaink és ismerőseink” – jegyezte meg.

Gunter Demnig korábban már járt Magyarországon, akkor is több botlatókövet helyezett el Budapesten és több vidéki településen.

Kapcsolódó cikkek

Az 1944-ben leégett zsinagóga helyén állítottak holokauszt-emlékművet Szarvason

2024.10.01.6 nap ago
Az emlékmű felállításáról a szarvasi önkormányzat a túlélők és a leszármazottak támogatásával döntött.

A holokauszt máig ható lelki terhei – Októberben újraindul a Múlt-jelen-jövő csoport

2024.09.25.2 hét ago
Segítő csoportbeszélgetések a túlélők utódai (másod- és harmadgeneráció) számára a Bálint Házban.

A felszabadított zsidók közül többen is csatlakoztak a varsói felkeléshez

2024.08.13.2 hónap ago
A helyi német koncentrációs tábor felszabadításának 80. évfordulójáról emlékeztek meg Varsóban.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »