Megmentette egy kislány életét a Frankel-zsinagóga kántora

Nógrádi Gergely író, kántor mentette meg egy nyolc éves kislány életét a tiszakécskei szabadstrandon. Ruhástól a vízbe vetette magát, beúszott a kislányért, és kimentette a gyereket.

Nógrádi Gergely éppen a barátait látogatta meg a kisvárosban, majd feleségével lement a Tisza-partra, hogy megmártózzék a folyóban. Úszott, majd kijött a vízből, és felöltözve már épp indulni készültek, mikor egy nő kezdett sikoltozni a parton, mivel a kislánya, aki nem tudott úszni, a motorcsónakok számára letűzött táblán túlra keveredett, ahol a folyó nagyon hirtelen mélyül. A szemtanúk elmondása szerint a kislány fuldoklott és kapálózott, az édesanyja viszont nem mert a vízbe menni, mivel ő maga sem tudott úszni.

Nógrádi Gergely

Nógrádi Gergely ekkor ruhástól a vízbe vetette magát, beúszott a kislányért, aki addigra már elmerült a folyóban, és megkeresve őt az erős sodrású vízben, kimentette a gyereket. Mire a partra értek, addigra a kislány apukája is előkerült, így a család együtt mondott köszönetet az írónak, majd miután túljutottak az első rémületen, összeszedelőzködtek, hogy hazainduljanak. Ekkor a kislány még egyszer odament Nógrádi Gergelyhez, és csak annyit súgott neki: „Köszönöm szépen!”

„Kedvesek vagytok, de az égvilágon semmi különös nincs abban, hogy egy kislány után ugrottam a Tiszába. Mindőtök ugyanezt tette volna” – írta Nógrádi az eset után a Facebookon. A hozzászólók egyike megjegyezte: valaha ilyen tettért életmentő kitüntetés járt volna.

Nógrádi Gergely a Frankel-zsinagóga kántora, nemrég az észak-angliai Leedsben énekelt, olyan tomboló sikert aratva, hogy ez alkalomból a szaksajtó az európai kántorművészet trónjának jogos birtokosaként nevezte meg. Akárcsak édesapja, Nógrádi Gábor, Gergely is főként ifjúsági regényeket ír.

(Via Librarius)

Még több Kibic

Madách-díjat kapott a Frankel zsinagóga főkántora

2024.01.22.1 év ago
Nógrádi Gergely szerint az elismerés jelentőségteljesen szimbolizálja a többségi magyarság és a kisebbségi zsidóság harmonikus és gyümölcsöző együttélését.

Meghalt Kálmán Tamás főkántor

2022.08.22.2 év ago
Életének 77. évében elhunyt Kálmán Tamás főkántor, a Budapesti Zsidó Hitközség Bethlen téri Körzetének elnöke, a BZSH Chevra Kadisa igazgatója.

25 év után lett ismét kántora Pécsnek

2022.01.31.3 év ago
Az OR-ZSÉ-n frissen végzett Heindl Péter legutóbb már a pécsi zsidó közösség saját kántoraként vett részt a péntek esti istentiszteleten.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »