Izraelben megvalósult minden gyerek álma

Ugyanis sztrájkba, méghozzá „szardíniasztrájkba” kezdett vasárnap az izraeli szülők egy része, a hét első tanítási napjának számító napon nem engedték iskolába gyermeküket tiltakozásul a nagy osztálylétszámok miatt.

Emiatt Izrael nyolcvanegy településének általános iskoláiban maradt el a tanítás vasárnap, noha az oktatási minisztérium előzőleg közölte, hogy hivatalosan van oktatás ezen a napon is.

Diákok tüntetnek egy iskola előtt Givatayimban

A szülők azért sztrájkolnak ily módon, mert az iskolák nagy részében 35-45 fő körüli az osztálylétszám, és ha valamilyen okból valamelyik osztályban harminckettő alá csökken a gyerekek száma, akkor az illetékesek összevonással mesterségesen alakítanak ki túlzsúfolt osztályokat.

Az utóbbi hetekben a szülők számos helyen szardíniakonzervvel a kezükben tüntettek gyerekük iskolája előtt.

A szülői munkaközösségek szövetsége azt követeli az oktatási minisztériumtól, hogy a szeptemberben kezdődő új tanévben maximum harminckét fős osztályokat indítsanak, mert különben nem engedik iskolába a nebulókat, sztrájkkal indítják az új iskolai évet is.

Üres osztályterem

Vasárnap a parlament egyik bizottsága megvitatja az iskolai zsúfoltság ügyét, és egy olyan törvényjavaslatról dönt, amely legfeljebb harminckét tanulót engedélyezne egy osztályban.

 

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »