Hogy azokat se hagyjuk kétségek közt, akik csak az első mondatokat szokták elolvasni, eláruljuk a választ: a legtöbbet a németek, utána pedig a kelet-európai országok profitáltak a zsidó vagyonból. Ne tessék kiabálni: igen, a németek, mert az 1934 és 1945 között elrabolt zsidó vagyon kevesebb mint 15%-át fizették vissza eddig minden kárpótlást beleszámítva. A kelet-európai országokban ez az arány az 5%-ot sem éri el, de az abszolút érték itt jóval alacsonyabb. Következnek a számok.
Egy friss kutatás alapján a második világháború óta a kisajátított és elrabolt zsidó vagyon legfeljebb 15%-át térítette meg Németország, azt is jobbára az elmúlt három évtizedben (az 1970-es évek elejéig elenyésző kárpótlást fizettek ki, és azt is nagyon lassan). Magasabb az arány a többi nyugat-európai, a nácik által megszállt országban (40-60% közötti), míg a szovjet érdekszférába tartozó kelet-európai államok sokáig semmit nem fizettek, de összességében a mai napig alig 5%-át térítették meg az elrabolt vagyonnak.
A számok alapján, bár Németország a háborút elveszítette – és ez hatalmas anyagi áldozatokkal is járt – az elszámoltatást jószerint megúszta. Az 1940-es évek végén kezdődött nyugatnémet gazdasági csoda egyik hajtómotorja a zsidó vagyon lett, amit nem kellett visszafizetni. A Wirtschaftswunder természetesen nem kizárólag a rabolt kincsekből lett. De a talpraálláshoz szükség volt arra, hogy az árjásított vagyont integrálják a nyugatnémet gazdaságba. Erre az alapra jött rá a Marshall-terv (és a német tehetség, szorgalom is persze), ezek együtt tették lehetővé a máig tartó sikereket. Nem véletlen, hogy a kommunista keleti tömbben semmiféle gazdasági haszna nem lett az elrabolt vagyonnak, pedig itt a jóvátétel még kisebb volt.
Ettől még tény, hogy amit – jóval később és csekély arányban – visszaadtak, jószerével nem más, mint a rabolt pénzügyi és gazdasági javak használata utáni profit. Részletesebb adatok a jóvátételről ebben és ebben a tanulmányban.
Ez a valódi holokausztüzlet, ami ma sem zárult le.
A teljes cikk itt olvasható.
