Rekord számú önkéntes a gyöngyösi zsidó temető helyreállításában

Minden elképzelést felülmúlva, közel száz budapesti és helyi önkéntes dolgozott a korábban vandál fiatalok által megrongált gyöngyösi zsidó temető rendbetételén – mondta el Drelyó Ágnes szervező, a Joint Magyarország/MAZS Alapítvány önkéntes programok vezetője.

A két napig tartó, komoly fizikai erőnlétet igénylő munka során a résztvevők kétszáz sírt tisztítottak meg, hat konténernyi gyomot gyűjtöttek össze, és a sírkert korábban megközelíthetetlen részeit is elérhetővé tették. A legrégebbi síron, amit megszabadítottak a gaztól, törmeléktők, 1870-es temetési dátum szerepel.

Az akcióban fiatalok, felnőttek, idősek, sőt, gyerekek is részt vettek. A legfiatalabb önkéntes hét, a legidősebb nyolcvan éves volt. A program megvalósulását több szervezet is támogatta. A MAZSIHISZ és az Élet Menete Alapítvány az önkéntesek szállításáról, egy budapesti kóser pékség pedig élelmezésükről gondoskodott. Gyöngyös város önkormányzata pedig a munkálatokhoz szükséges eszközöket biztosította.

Kapcsolódó cikkek

TEDD PRÓBÁRA A GÓLEM KÁVÉZÓT!

2023.06.28.1 év ago
TEDD PRÓBÁRA A GÓLEM KÁVÉZÓT! – Próbálj ki minket és mondd el a véleményed!-

Viharos éve volt a magyar zsidó közösségnek

2019.01.09.6 év ago
Milyen évük volt a magyar zsidóknak 2018-ban? – kérdezte Borgula András. Hidas Judit, Horányi Gábor, Fritz Zsuzsa, Vadász Éva és Radnóti Zoltán rabbi pedig válaszoltak neki.

Ismét saját zsinagógája lesz a Szim Salom Hitközségnek

2018.07.11.6 év ago
Három év után költözhet ismét saját zsinagógába a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség. A közösség felújítást követően, várhatóan az év végén veheti birtokba az ingatlant.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »