Az 1920-as 1930-as évek felerősödő antiszemita szólamai között visszatérő vád volt a zsidó közösség gyökértelensége. E vádak ellen a korabeli zsidó szellemi élet jelesei különösen fontosnak érezték egy olyan tárgy megszerzését, amely azt bizonyította, hogy a Magyarország területén már jóval a magyar törzsek honfoglalása előtt is éltek zsidók.
A Magyar Zsidó Múzeum 1931-ben költözött jelenlegi épületébe a Dohány utcai zsinagóga mellé. A költözés és az új kiállítás berendezése mellett számba vették, milyen tárgyakat szeretnének a gyűjtemény számára még megszerezni ahhoz, hogy hitelesen mutathassák be a magyarországi zsidó közösség történetét. A megszerzendő tárgyak egyike az a 3. századi zsidó sírkő volt, mely a 19. század utolsó évtizedében került elő a Duna esztergomi szakaszán. Megtalálása után az esztergomi érseki palota udvarára került több más ókori emlékkel együtt.
Az 1920-as 1930-as évek felerősödő antiszemita szólamai között visszatérő vád volt a zsidó közösség gyökértelensége. E vádak ellen a korabeli zsidó szellemi élet jelesei különösen fontosnak érezték egy olyan tárgy megszerzését, amely azt bizonyította, hogy a Magyarország területén már jóval a magyar törzsek honfoglalása előtt is éltek zsidók.
Az esztergomi érsek érezte a zsidó közösség elszántságát, ezért csak hosszas tárgyalások után, nagyon magas áron adta át a követ. Cseretárgyként egy szepességi fa-stallumot, egy Maulbertsch képet és egy forrásokból nem egyértelműen meghatározható szobrot kért – melyeket végül zsidó bárók, gyárosok és felsőházi képviselők közbenjárásának segítségével, további mecénások bevonásával sikerült előteremteni.
Egy korabeli tudós azt mondta a kő megszerzése körüli tárgyalásokkal kapcsolatban, hogy „ez a magyar zsidók nemesi levele”. A kő végül 1933-ban érkezett meg a Zsidó Múzeumba, ahol azóta is része az állandó kiállításnak. A sírkő menóra motívuma lett a múzeum szimbóluma, melyet a kiadványokon, meghívókon logóként szerepeltettek.
A kő jelenleg a múzeum legrégebbi darabja, annak a korszaknak az emlékét őrzi, amikor Magyarország Dunától nyugatra eső területei Pannónia provincia néven a Római Birodalomhoz tartoztak. A puha mészkőből faragott kő görög felirata szerint Juda apának és Kassia anyának állít emléket, s dísze a felirat fölött látható menóra motívum. A menóra a jeruzsálemi Szentély nagy arany menórájára emlékeztet, melyet a Szentély lerombolása után Rómába hurcoltak.
A diaszporában élő zsidó közösségek mindenhol őrizték a közös eredet és a közös kultusz emlékeit, s a menóra vált a legelterjedtebb zsidó szimbólummá, melyet számos katakomba, zsinagóga-mozaik és sírkő ábrázolásai között megtalálunk. A csak majd évszázadokkal később lezárt Talmud szövege szerint a menóra lángjai a középső láng felé hajolnak. A mi sírkövünk ábrázolása még nem ezt a gyakorlatot követi, hanem a lángok éppen ellenkezően, széttartóan égnek.
