A Bálint Ház látogatottsága évek óta felfelé ível, leginkább a kisgyerekesek és a negyven feletti korosztály látogatja. Fritz Zsuzsanna közel 10 éve vezeti az intézetet, szerinte az egyik legfontosabb cél, hogy a passzív érdeklődők mellett minél több aktív, közösen gondolkodó, tevékenykedő ember járjon a Bálint Házba, és alakítsa a saját erejével az egész magyar zsidó közösséget.
Én úgy látom, hogy az utóbbi időben trendi dolog lett a Bálint Házba jönni.
Én is azt gondolom, hogy az lett, és hogy aktívabb lett a közösség az elmúlt években, de azért a legtöbben még mindig passzívak. Ennek egyik oka, hogy sokan nem vallási alapon tartják magukat zsidónak, inkább csak kulturálisan, és ők úgy érzik, nem tudnak a vallással kapcsolatos elvárásoknak megfelelni. A Bálint Házban van egy Zsidó Tanulás Világnapja nevű programunk, amely nagyon erős zsidó tartalmat kíván közvetíteni. Sokan szokták kérdezni tőlünk, hogy olyanok is részt vehetnek-e rajta, akik nem tudnak semmit a vallásról.
Mégis milyen típusú programokkal lehet becsábítani az embereket hozzátok?
A nagyszámú közönséget mindig azzal lehet behozni, amikor valamilyen híres ember ül a székben, viszont azt gondolom, ahhoz hogy a zsidó közösség épüljön, elengedhetetlen hogy legyenek olyan programok, amelyek a közösségen belüli dialógust segítik. A cél az, hogy ne csak passzív nézők járjanak a Bálint Házba, hanem olyanok is, akik részt akarnak venni, alakítani akarják az itteni életet, közös gondolkodást. Mikor kérdezik tőlem, hogy mi a Bálint Ház közössége, nem igazán tudom kitapintani. A Bálint Ház közössége igazából a magyar zsidó közösség.
Mennyiben járul hozzá a Bálint Ház népszerűségéhez az utóbbi évek kellemetlenebb közélet légköre? Mintha ez egy sziget lenne, amely szabad teret ad a máshonnan kiszoruló véleményeknek, személyeknek.
Igen, ez egy sajnálatos helyzet, de ez biztosan hozzájárul a népszerűségünkhöz, és közelebb hozza a zsidókat a közösségükhöz. Igyekszünk nyitni civil szervezetek felé is, egyrészt, mert szimpatizálunk az értékeikkel, másrészt azért, mert sok zsidó ezekez a társadalmi csoportokhoz kapcsolódva jut el a Bálint Házba.
Járnak nem-zsidók is a Bálint Házba?
Erről ugyan nincs pontos képünk, de az az érzésem, hogy a közönségünk 10-15%-a nem zsidó. Sokan a barátaikkal jönnek, de vannak olyanok is, akiket egyszerűen érdekel a program.
Mennyire fontos az, hogy te jelen legyél? Hozzád kötődik a Bálint Ház?
Szerencsére egyre kevésbé. Fontosnak tartom, hogy tőlem függetlenül működjön az intézmény, hogy ne én legyek a fontos, ez kell a profizmushoz. Inkább jöjjenek a kollégáimért, akikkel tartják a kapcsolatot a programok szervezésekor!
Kicsit beszéljünk a te személyes múltadról is. Úgy tudom, a rendszerváltás idején a Jointnál kezdtél dolgozni. Hogyan kerültél kapcsolatba az 1980-as években a zsidósággal, és mitől lett ez számodra olyan fontos? Gondolom, gyerekkorodban nem kaptál kifejezetten zsidó neveltetést.
Nekem nem mondta el soha senki, hogy zsidó vagyok, nálunk ez nem volt téma. De apukámnak zsidó temetése volt, és ott vált ez számomra világossá. Ekkor 16 éves voltam, és nem sokkal később anyukám segítségével jutottam el a Rabbiképzőbe, Scheiber Sándor kiddusára, ahol megismerkedtem egy maroknyi (40-50) fiatallal, akik többnyire a zsinagógában gyűltek össze. Péntekenként órákon keresztül, egy pohár víz mellett váltottuk meg a világot. Ez nemcsak a zsidóságról szólt, hanem egyre inkább éreztük, hogy az akkori rendszer össze fog omlani, így nekem párhuzamosan alakult ki a magyar és a zsidó identitásom. Büszkén énekeltük például annak idején a székely himnuszt, akkoriban ez teljesen mást jelentett, mint most. Aztán kimentem nyaralni Izraelbe 1989-ben, itthon hívtak, hogy dolgozzak a Joint irodájában. Hihetetlen izgalmas időszak volt, mert egyrészt senki nem tudta, hogyan kéne pontosan ezt csinálni, másrészt mindenki akarta, hogy legyen itthon zsidó közösség.
Ha visszanézel az elmúlt huszonöt évre, mennyire vagy elégedett, mi valósult meg abból, amit annak idején elképzeltetek a zsidó közösségről?
Mi azt gondoltuk, hogy zsidónak lenni mindenki számára olyan lesz, mint amit mi az 1980-as években átéltünk, például amikor együtt voltunk hanukakor vagy egy purim bálon. Azt szerettük volna, hogy a különböző érdekvédelmi szervezeteken keresztül egyre több embert vonjunk be ebbe, de nem volt konkrét elképzelésünk arról, mi lesz öt vagy tíz év múlva. De azért azt senki nem gondolta volna, hogy eljön megint egy olyan időszak, amikor nem lehet széles vigyorral beszélni arról, mit is jelent zsidónak lenni.
Milyen terveid vannak a jövővel kapcsolatban?
Szerintem mindannyiunknak nagyon hiányzik egyfajta összetartás. Manapság sokkal inkább a szervezetek közötti verseny van előtérben, és nem az egymás iránti nyitottság, érdeklődés. Kezdetben sokkal jobban tudtunk örülni a sokféle kezdeményezésnek, nemcsak a riválist láttuk egymásban.
A másik, amivel tényleg kellene foglalkozni, hogy a zsidósággal kapcsolatos sztereotípiák és előítéletek csökkenjenek. Jobban meg kéne mutatni a közösséget a magyar társadalomnak, hogy milyen értékek húzódnak a zsidó lét hátterében, mert ezek nem mindenki számára egyértelműek.
Az egymás iránti nyitottság erősítésében van feladata a Bálint Háznak?
Szeretnénk, ha ez egy olyan hely lenne, amely egyfajta inkubátorházként működik, és ahol a szervezetek elkezdhetnek beszélni egymással. Mi nem versenyezni akarunk, hanem összehozni.