A zsidótörvények okozta alkotói ellehetetlenülésre nem puszta rezignáltság volt a válasz. Megalakult az ún Művészakció, amelynek célja az volt, hogy munkához juttassa azokat a zsidó művészeket, írókat, zenészeket, akik a zsidótörvények következtében kiszorultak a korábban számukra is nyitott intézményekből. Harsányi László társadalomkutató nemrég előadást tartott minderről az Újlipótvárosi Klub Galériában.
A „nemzeti szellem és keresztény erkölcs érvényre juttatására” akkoriban létrehozott Színház- és Filmművészeti Kamarát Kiss Ferenc elnökölte. Mondták róla: hirtelen, de annál nagyobb buzgalommal tette magáévá a Horthy-kormány eszmerendszerét. Csortos Gyula ellenben ironikus rezignáltsággal reagált, amikor még Kiss kinevezése előtt hivatalos helyről tanácsát kérték: ki lenne alkalmas kamarai elnöknek? Csortos azt felelte: „Én, csak nem vállalom, vagy még a kis Róth (Róth Sándor színész), de ő meg zsidó.”
Az is tény: az első zsidótörvény életbe lépését követően csupán hatvan magyar értelmiségi fogalmazott közös tiltakozást. Igaz, közöttük olyan nevekkel, mint Bartók Béla, Kodály Zoltán, Móricz Zsigmond, Csók István. Ám tiltakozásuk úgysem bírt valódi súllyal.
Másfelől a két zsidótörvény okozta alkotói ellehetetlenülésre nem puszta rezignáltság volt a válasz.
Magyarországon már 1910-től létezett a dr. Hevesi Simon rabbi által létrehozott, elsősorban közművelődési feladatokat ellátó Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE). A pár évtized alatt komoly teljesítményt felmutató egyesület későbbi elnökei között volt Báró Herzog Mór műgyűjtő, Baracs Marcell ügyvéd-politikus, Buday-Goldberger Leó gyáriparos, felsőházi tag.
1939 októberében pedig az OMIKE keretein belül szerveződött meg az úgynevezett Művészakció, amelynek célja az volt: „Megtartani a magyar zsidóságot azon a kulturális színvonalon, ahová addig eljutott, másrészt azokat a zsidó művészeket, írókat, zenészeket munkához és jövedelemhez juttatni, akik a zsidótörvények következtében kiszorultak a korábban számukra is nyitott intézményekből.”
A Művészakció legfőbb irányítója az OMIKE Kultúrtanácsa volt. A szervezet által rendezett színházi és egyéb kultúresemények fő színhelye pedig a Wesselényi utcai Goldmark Terem.
Ugyanakkor a Pesti Izraelita Hitközség két másik helyiségében, sőt a Dohány utcai zsinagógában is szerveztek programokat.
A Kultúrtanács első elnöke, dr. Ribáry Géza – feljegyzések szerint nagy akaratú ember, plusz jó zongorajátékos – a Művészakció első rendezvényének 1939. november 11-i megnyitóján arra kérte a publikumot: „Legyenek velem együtt ügynökei kultúrelőadásainknak, a zsidó magyar művészeknek, annak az építőmunkának, amelynek végcélja megteremteni jobb jövőnket, hazánk javára, Istenünk dicsőségére.”
Egykori szavait Harsányi László a mából visszatekintve így kommentálja: „Az OMIKE történetében 1944-ig a hazafiasság minden megnyilvánulása megtalálható.”
Ahogy az is dokumentálható: az eredetileg zárt közösségnek szervezett programokat nem zsidó vallásúak is szép számban látogatták. Egyrészt a zsidó pártoló tagoknak fenntartott helyeket vehették igénybe – zsidó barátaik jóvoltából. Egy idő után pedig jegyeket is árultak a rendezvényekre.
A teljes cikk itt olvasható.
