Egyszerű napfogyatkozás vagy az utolsó ítélet napja?

Egyesek számára a pénteki napfogyatkozás az utolsó ítélet eljövetelének jele. Éppen ezért egy izraeli vallásos zsidó közös imára hív mindenkit pénteken 10:18 perckor a fenyegető folyamatok elkerülése érdekében.

A csillagászok elmondása szerint egy területen átlagosan négyszáz évente fordul elő napfogyatkozás, vagyis pénteken érdemes lesz az égre tekinteni. A jelenség Budapesten 9.39-kor kezdődik, és 11.59-ig tart, csúcspontja a fővárosban 10.48-kor következik be, amikor a Hold majdnem 60 százalékban eltakarja a Napot. Hasonló jelenségre 2021-ig kell majd várni.

A napfogyatkozás a világ más tájain, így Izraelben is érzékelhető lesz, bár ott a Napnak csupán 7%-át fogja eltakarni a Hold. Ám ez nem jelenti azt, hogy a zsidók ne vennék komolyan a természeti jelenséget a világ számos részén, így Izraelben is.

Gidor Ariel, a Root Source nevű website társalapítója arra kérte az embereket, hogy a napfogyatkozás kezdetekor, közép-európai idő szerint 10:18-kor imádkozzanak két percig. Ariel a Siratófalnál fog ekkor imát mondani.

A Root Source weboldal saját bemutatkozása szerint egy olyan site, amelyen nagy tudású izraeli zsidók ismertetik a zsidó gondolatokat a keresztény világ számára.

„Az olyan zsidók, mint én, nem szoktunk mindenkit imára hívni, ám a napfogyatkozás ritka esemény. Ráadásul olyan világban élünk, hogy ez tűnt a legmegfelelőbb válasznak erre a különleges természeti jelenségre, amely akár az Isten ujjaként is felfogható”, mondta Ariel.

Bob O’Dell, aki szintén a Root Source munkatársa, és Izrael-párti keresztény, szintén kiemeli az Északi-sarkról induló napfogyatkozás jelentőségét.

„Az Északi-sark nem képezi egyetlen nép vagy ember tulajdonát sem, ez is egyfajta üzenet Istentől az egész világ számára”, mondja O’Dell.

Mark Blitz atya, a Véres holdak: az isteni jelek értelmezése című könyv szerzője is égi jelként fogja fel a napfogyatkozást, különösen az észak-európaiak szempontjából, akiket a jelenség leginkább érint.

„A zsidó hagyomány szerint a teljes napfogyatkozás isteni figyelmeztetés, és az utolsó ítélet eljövetelének jele”, mondja. „A jelenség egy napra esik Mózes Szentélyének megnyitásával, az oltáron égő tűz meggyújtásával. Történetileg ez maga az ítélet napja”.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »