
Ádár 24: Zsidó emlékezés és zsidó naptár
2015-ben a háború után holokauszt emléknapnak kijelölt Ádár 24-i böjt és gyásznap március 15-re esett, de mára az ádár 24-i gyásznap elfelejtődött a zsidó közösségben.
A felszabadulást követően az Országos Rabbi Egyesület úgy döntött, hogy Magyarország német megszállása napjának (1944. március 19.) évfordulóját a zsidó közösség gyásznapként tartsa meg, s a zsidó közösségek számára ez a nap legyen a holokauszt emléknapja. Az emléknapot az évezredes zsidó hagyománynak megfelelően a zsidó naptárhoz kapcsolták, s mivel 1944-ben március 19. ádár hó 24-re esett, így ádár 24 lett ez az emléknap. Az ortodox közösségek ezt nem fogadták el, hanem egy olyan napot választottak (sziván 20.), mely már korábban is gyásznap volt az 1171-es blois-i vérvád és az 17. századi Hmelnyickij-féle kozák mészárlások emlékére. Mivel a deportálások sziván hónapban történtek, ezért a korábbi történelmi gyásznap jelentését bővítették az 1944-es pusztulásra emlékezéssel is, s e nap hagyományos, középkorig visszanyúló gyászliturgiájába emelték a holokausztban elpusztítottakra való emlékezést.
Mivel szökőévekben az első ádárban lévő ünnepeket és gyásznapokat a második ádárban szokás megtartani, ezért 1948-ban az ádár 24-iki gyásznap éppen április 4-re, Magyarország felszabadulásának országos ünnepére esett. Róth Ernő, a korszak vitathatatlan halakhikus tekintélye érvelése szerint: „nem tehettük meg, hogy a számunkra valóban felszabadulást jelentett események emlékére beiktatott szabadság ünnepén mi gyásznapot tartsunk” – ezért a gyásznap ugyanúgy, mintha szombat lett volna, egy napot csúszott, egy nappal később tartották meg.
Idén, 2015-ben az Ádár 24-i böjt és gyásznap március 15-re esett, de mivel mára az ádár 24-i gyásznap elfelejtődött a zsidó közösségben is, nem született újabb döntés ebben az ügyben.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
