A “heszter pánim” (rejtőzködő Isten) koncepciója a monoteizmus legfejlettebb változatának mondható, ennek a gondolatnak a belsővé tétele jelentette a zsidó nép fennmaradásának zálogát. Ez tette lehetővé az újrakezdést a Szentély pusztulása után, ez adott erőt a vándorláshoz, a pogromok túlélőinek remény forrásává lett és végül, de egyáltalán nem utolsó sorban Izrael állam megszületésekor egy majd’ kétezer éven át őrzött álom beteljesüléséhez vezetett.
Eszter könyve körül komoly vitákat gerjesztett a tény, hogy nincs benne említve Isten neve. A rabbik alaposan megvizsgálták a szöveget és különféle megoldások születtek, amelyek azt erősítették, hogy valamilyen módon mégis szerepet kap az Örökkévaló Eszter tekercsében. Az egyik elemzés Eszter nevéből indul ki, hiszen héber átiratban, megfelelő magánhangzók társításával úgy olvasható: “eszáter” (elrejtőzöm), ez pedig egybecseng a Tóra következő részletével:
“Így szólt az Örökkévaló Mózeshez: Íme, most megpihensz majd őseid körében, ám ez a nép késõbb felkel és elcsábul annak a földnek az istenei felé, ahol majd élni fognak, elhagynak engem és felbontják a szövetséget, amelyet velük megkötöttem. Haragom ellenük támad azon a napon, elhagyom őket és elrejtem arcomat előlük, felemésztődnek, sok baj és szenvedés éri őket, s majd így szólnak azon a napon: Nemde azért ért bennünket ez a sok baj, mert a Istenünk nincs közöttünk? S én bizony elrejtözve elrejtem arcom azon a napon mindazért a rossz miatt, amit elkövettek, hogy idegen istenekhez fordultak” (5Mózes 31:16-18).”
Amikor a mesterek úgy döntöttek, hogy Eszter könyvének a T’náh-ban van a helye, akkor nem egyszerűen a könyv jövőjét, hanem a zsidó nép útját szabták meg. A “heszter pánim” (rejtőzködő Isten) koncepciója a monoteizmus legfejlettebb változatának mondható. A bálványoktól eljutni a felismerésig, hogy nincs szükség egyértelmű isteni beavatkozásra ahhoz, hogy Isten jelenlétét feltételezzük, és kizárólag az események alakulása is elegendő bizonyítékot jelent az Isteni Jelenlétre, nos, talán nem túlzás azt állítani, hogy ennek a gondolatnak a belsővé tétele jelentette a zsidó nép fennmaradásának zálogát. Ez tette lehetővé az újrakezdést a Szentély pusztulása után, ennek nyomán született meg a folyamatos tanulás kényszere, a háláhá rendszere, ez adott erőt a vándorláshoz, a pogromok túlélőinek remény forrásává lett és végül, de egyáltalán nem utolsó sorban Izrael állam megszületésekor egy majd’ kétezer éven át őrzött álom beteljesüléséhez vezetett.
Hág Purim számeáh!
