Michael Douglas kapta az idei a “zsidó Nobel-díjat”

Az Oscar-díjas amerikai színész kapja a „zsidó Nobel-díjként” is emlegetett, egymillió dollárral járó Genezis-díjat. „A Douglas-család gyökerekhez való visszatérése, és az, ahogyan ők a magukévá tették a vallást, megtestesíti a különböző háttérrel rendelkező zsidók befogadását” – indokolta választásukat a Genezis Prize Alapítvány elnöke.

A Genesis Prize Alapítvány csütörtöki közleménye szerint Izrael miniszterelnöke, Benjámin Netanjahu egy jeruzsálemi ceremónián fogja átadni a díjat júniusban a 70 éves Michael Douglasnek – adta hírül az Associated Press.

Az alapítvány elnöke, Stan Polovets elmondta, hogy Douglas szakmai sikereinek elismeréseként, valamint a zsidó államért és a zsidó örökségért való elkötelezettségéért veheti át a „zsidó Nobel-díjként” is emlegetett díjat.

Michael Douglas apai ágon fehérorosz zsidó családból származik, anyai ágon skót és ír származású. Szülei fiatal korában elváltak, édesanyja és nevelőapja pedig nem a zsidó hit szerint nevelték.  Az LA Times megjegyzi, hogy épp ezért az ultrakonzervatív zsidók kritikával illethetik személyét.

„A Douglas-család gyökerekhez való visszatérése, és az, ahogyan ők a magukévá tették a vallást, megtestesíti a különböző háttérrel rendelkező zsidók befogadását” – indokolta választásukat Stan Polovets, aki maga is elismerte, hogy az idei díjazott személye valóban kivételes. Az Oscar-díjas már felnőtt volt, amikor betért a zsidó vallásba.

Az LA Times-nak elmondta, hogy reform zsidóként, egy gójjal való házasságkötés után gyakran úgy érezte, hogy eltávolodott a hitétől. A fia, Dylan ájtatosságát (Dylan bar micváját tavaly Jeruzsálemben ünnepelték) és hogy az apja, Kirk Douglas újra felfedezte és megerősítette zsidó identitását – 83 éves korában került sor második bar micvájára – nagyon inspirálónak találta. Mint mondja, bízik benne, hogy a díj arra bátorítja majd az új generációt, hogy emlékezzenek a gyökereikre és hogy tudatosuljon bennük, szívesen látják őket a közösségben.

2014-ben az amerikai milliárdos és üzletember, New York volt polgármestere, Michael Bloomberg kapta meg a Genezis-díjat a közszolgálat és a jótékonykodás terén végzett munkájának elismeréseként.

Michael Douglas és a tavalyi díjazott Michael Bloomberg

A Genezis-díjat az izraeli miniszterelnöki hivatal, a Szochnut – Jewish Agency for Israel (a diaszpóra és Izrael kapcsolatait ápoló világszervezet) és a szerte a világban élő orosz ajkú zsidók zsidó öntudatának erősítésén fáradozó Genesis Philanthropy Group közösen gondozza.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »