Izraelnek egyelőre biztos nem kell kivonulni a palesztin területekről

Izraelben győzelemként értékelték, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elutasította a palesztin államiság megteremtéséről szóló határozattervezetet. A palesztinok azonban már a következő diplomáciai lépéseket fontolgatják a szerdai döntés után.

Az ENSZ BT egy szavazat híján kedden elutasította a Jordánia által benyújtott határozattervezetet, amely előírta volna, hogy Izrael 2017 végéig vonuljon ki az általa 1967-ben megszállt palesztin területekről.

A BT 15 tagja közül nyolc támogatta a javaslatot, de annak elfogadásához legalább kilenc ország támogatására lett volna szükség, azonban az Egyesült Államok vétójogával élve még így is megakadályozhatta volna a döntést.

Izraelben diplomáciai sikerként könyvelik el, hogy nem volt szükség a megígért amerikai vétóra, miután Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek az utolsó pillanatban sikerült meggyőznie a tartózkodásról Nigéria képviselőjét. Ugyanakkor kudarcnak tekintik, hogy Franciaország – szemben az előzetes várakozásokkal – támogatta a palesztinok kérését.

A jeruzsálemi közszolgálati rádió palesztin forrásokból úgy értesült, hogy a palesztinok emellett várhatóan ismét az ENSZ BT-hez fordulnak a jövő hónapban, miután kicserélődik a testület öt ideiglenes tagja.

Forrás: MTI

Még több Kibic

Karácsony Gergely: Nincsenek szavaink erre a barbárságra

2025.02.27.6 nap ago
Szerdán este a Lánchíd az emlékezés narancssárga fényébe borult, utalva a Gázában meggyilkolt Kfir és Ariel Bibasz vörös hajára. A Jeruzsálem parkban eközben zsidó szervezetek csendes gyertyagyújtással emlékeztek az áldozatokra.

Évnyitó rendezvény és jótékonysági vásár az árván maradt izraeli gyerekek részére

2025.01.10.2 hónap ago
A Keren Hayesod Hungaria Alapítvány eseményén az előadásokon túl az október 7-i terrortámadás és az azt követő háború miatt árván maradt izraeli gyerekek részére az adományként kapott alkotásokból rendeznek jótékonysági vásárt.

Amerika választ, Izrael megérzi? – Szakértői elemzés az amerikai választások után

2024.11.17.4 hónap ago
A Merkaz eseményének célja, hogy átfogó képet adjon a választási eredmény lehetséges következményeiről, és segítsen megérteni, milyen kihívások és lehetőségek várnak Izraelre az új amerikai vezetés alatt.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »