Magyar akció is bekerült az év tíz legdurvább zsidózása közé

Az érpataki polgármester augusztusi bábuakasztása felkerült a Simon Wiesenthal Központ tízes listájára. A Wiesenthal Központ listáját az a belga orvos vezeti, aki egy 90 éves zsidó nőtől megtagadta az orvosi ellátást.

Az érpataki polgármester bábuakasztós „performansza” is felkerült a Simon Wiesenthal Központ top 10-es listájára, amely az év legdurvább antiszemita – zsidóellenes, illetve Izrael-ellenes – kirohanásait gyűjtötte egybe – adta hírül a The Jerusalem Post.

Orosz Mihály Zoltán

Orosz Mihály Zoltán augusztusban Dicsőség a névtelen palesztin hősöknek! Igazságot Palesztinának! címmel szervezett akciót, a falusiak gyér érdeklődése mellett. A polgármester beszéde végén felakasztatott két, Simon Peresz volt izraeli államelnököt és Benjamin Netanjahu miniszterelnököt ábrázoló bábut. Simon Peresz bábuja fölött felirat hirdette, hogy a sátánhoz készül, ahol az örök tűz vár rá.

Az akciót elítélte a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint az izraeli nagykövetség. A külföldi sajtó is hírt adott az úszításgyanús performanszról, a rendőrség pedig nyomozni kezdett az ügyben.

A Wiesenthal Központ listáját egyébként Európa uralja, hat említéssel. Az első helyezést az a belga orvos kapta, aki megtagadta egy kilencven éves, bordáját tört zsidó nő ellátását. Az orvos az asszony fiának azt mondta, küldje el az anyját Gázába néhány órára, ott majd megszabadul a fájdalomtól. A második helyre a négy rabbival végző öngyilkos terroristák családjának részvétet nyilvánító jordániai kormánytagok kerültek, a harmadik helyen pedig egy párizsi pár támadói szerepelnek, akik megerőszakolták a pár nőtagját is, miközben a „zsidó pénzüket” követelték.

Orosz Mihály Zoltán akasztós akciója a lista hetedik helyén végzett.

Forrás: hvg.hu

Még több Kibic

Bruck Edith is szerepel a megrongált, holokauszt-túlélőkre emlékező milánói graffitin

2025.02.04.2 hét ago
Izraeli zászlót, sárga csillagot kapartak le ismeretlenek az Auschwitz felszabadításának 80. évfordulója alkalmából készült alkotásról.

Schmidt Mária fideszes képviselőkkel avatta fel Csurka István szobrát Lakitelken

2024.12.08.2 hónap ago
Hiába a Mazsihisz álláspontja, miszerint az antiszemita Csurkát nem kellene a nemzeti kánonba emelni.

Mazsihisz: A Csurka-szobornak nincs helye a lakitelki Nemzeti Pantheonban

2024.12.06.2 hónap ago
A Mazsihisz hivatalos állásfoglalása szerint Csurka Istvánnal egy olyan személy kultuszát alapozná meg a kezdeményező, akinek a munkásságát határozott és számtalanszor bírált antiszemitizmus jellemzi.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »