A hanuka eredeti jelentése

A hanuka eredetileg nem egészen fényről, csodáról és fánkokról szólt, hanem politikáról, vallási elnyomásról és polgárháborúról. A Makkabeusok felkelése ráadásul egyes megítélések alapján sokkal közelebb állhat a vallási terrorizmushoz, mint mondjuk a szabadságharchoz.

A hanuka általában gyertyákat, csodát, ajándékot és fánkot jelent. Egy nem egészen hivatalos elnevezés szerint, ez maga lenne a fény ünnepe, mivel egy olajlámpás nyolc napig égett valamikor az időszámításunk előtti 2. században. Valószínűleg ennek tudatában kérte meg Hilary Leila Krieger amerikai újságíró édesanyját egy szülő az öccse óvodai csoportjából, hogy mondja már el a hanuka történetét az ovisoknak, ugyanis ők az egyetlen zsidó család a csoportban. Krieger mamája egy képeskönyvből el is kezdett mesélni idegen megszállókról, akik megtiltották a zsidóknak vallásuk gyakorlását, majd a Makkabeusokról, akik fellázadtak és egy véres felkelés során elűzték a betolakodókat. A kezdetben lelkes szülő döbbenten kérte Krieger édesanyját, hogy fejezze be a mesélést.

Sokaknak, főként a nem zsidóknak, a hanuka egyfajta „zsidó karácsonyt” jelent, amikor a gyerekek ajándékot kapnak a béke és a szeretet jegyében. A hanuka eredeti történetében azonban szó sincs békéről és szeretetről, de még csodás, nyolc napig égő olajlámpásról sem. Annál inkább szól vallási kényszerről, politikáról, felkelésről, háborúról és a hellenizmusra áttért zsidók lemészárlásáról. Az alapsztori még időszámításunk előtt 175-ben kezdődik, ekkor került a Júdeát is magában foglaló Szeleukida Birodalom trónjára IV. Antiokhosz, aki már egy gyengülőfélben lévő birodalmat örökölt. Az egyre erősödő Róma ugyanis sorozatos győzelmeket aratott a Szeleukida Birodalom keleti részein, a frusztrált uralkodó pedig a júdeai zsidókat találta meg egy kis erőfitogtatásra.

Júdeát már i. e. 200 környékén elfoglalták a szeleukidák, vagy más néven a szír görögök, de egészen i. e. 170-ig a zsidók megtarthatták saját kultúrájukat és szabadon gyakorolhatták a zsidó vallást a jeruzsálemi szentélyben. IV. Antiokhosz azonban veszélyesnek találta ezt a nagy szabadságot, és agresszív hellenizációnak vetette alá a zsidókat. Betiltotta a zsidó vallás gyakorlását, a körülmetélést, és kötelezővé tette a görög istenek imádását, a folyamat csúcspontjaként pedig egy Zeusz-szobrot helyeztetett a jeruzsálemi szentélybe. A görög kultúra a júdeai elit körében ugyan kezdeti népszerűségnek örvendett, mígnem i. e. 167-ben egy zsidó pap, Mattatiás és a fiai fel nem lázadtak a Szeleukida Birodalom elnyomása ellen. A magukat Makkabeusoknak nevező felkelők azonban nem csak a szír görögök ellen folytattak gerillaháborút, de hellenizált zsidókat sem igazán kímélték.

A felkelés története két különböző forrásból ismert, mégpedig a Makkabeusok első és második könyvéből. Mindkét könyv nem sokkal a felkelés befejeződése után, de eltérő időpontban, más szerzők által íródott, és ezért különböző perspektívákból vizsgálja az eseményeket. Míg az első könyv szerzője a Szeleukida Birodalom ellen fellázadt zsidókról ír, addig a második könyv inkább egy brutális polgárháborúról szól, amely a zsidó közösségen belül, a judaizmus és a hellenizmus követői között zajlik. Egyes zsidók ugyanis inkább az asszimilációt választották volna, a Makkabeusok viszont ezt keményen megtorolták azzal, hogy lemészárolták őket, a fiaikat pedig erőszakkal körülmetélték.

Shawna Dolansky amerikai történész szerint a Makkabeusok ugyan kivívták saját vallásszabadságukat, amikor i. e. 164-ben visszafoglalták Jeruzsálemet és újra felavatták a szentélyt, de a vallásukat azokra is ráerőszakolták, akik inkább a görög isteneket választották volna. „Ezt viszont manapság vallási terrorizmusnak szokás nevezni” – írja Dolansky a Huffington Postban. „Annak a megítélése, hogy a Makkabeusok szabadságharcosok vagy vallási fanatikus terroristák voltak, azon múlik, hogy ki, milyen célból mondja el a történetet.”

A szabadságharcos vagy éppen terrorista Makkabeusok tehát megtisztították a jeruzsálemi szentélyt, és a Makkabeusok mindkét könyve szerint nyolc napig tartó ünneplésbe kezdtek. Csodát vagy nyolc napig égő olajlámpást azonban egyik könyv sem említ. Az első csak a nyolc napos ünneplést írja le, a második könyv ezt már kiegészíti azzal a magyarázattal, hogy tulajdonképpen azért tartott nyolc napon át az ünnep, mert ekkor akarták bepótolni az elmaradt szukot megünneplését, amely eredetileg is egy nyolc napos ünnepség volt. A nagy csodát pedig csak jóval később, a Talmudot összeállító rabbik innoválták bele a történetbe, valószínűleg azért, mert fontosabbnak látták, hogy egy nyolc napig tartó esemény inkább egy isteni beavatkozás ünnepe legyen, mintsem egy problémás motivációjú háborúé.

A hanuka nem is számított jelentős ünnepnek egészen a 20. századik. Ekkor viszont két, egymástól teljesen eltérő tényező is a legismertebb zsidó ünneppé emelte fel a hanukát. Az egyik a cionizmus, amely szívesen adoptálta a függetlenségért harcoló zsidók történetét, az ókori zsidó szabadságharcosokban a modern Izrael megalapítói követendő példákra találtak. A másik pedig a karácsony.