Izraeli filmet jelöltek Golden Globe-díjra

A Gett – Válólevél című izraeli film is bekerült az Arany Glóbusz-díj legjobb idegennyelvű film öt jelöltje közé. Legutóbb 2009-ben nyert izraeli film Golden Globe-díjat, akkor a Libanoni keringő kapta a rangos elismerést.

A Gett – Válólevél, amely idehaza a III. Zsidó Filmfesztiválon debütált, egy hosszan elhúzódó válóper története. A több mint három éven át zajló tárgyalássorozat során a férj mindent megtesz, hogy ellehetetlenítse felesége válási szándékát, és házasságuk érvényben maradjon. A feleségnek pedig szembe kell néznie a zsidó törvények által irányított válási procedúrával és a rabbinikus bíróság okozta nehézségekkel.

Gett – Válólevél

Ronit és Shlomi Elkabetz filmjének egy orosz, egy lengyel, egy svéd és egy észt alkotással kell majd „megküzdenie” az Arany Glóbuszért. A Gett – Válólevél már szerepelt az idei Cannes-i Filmfesztiválon, a Jeruzsálemi Filmfesztiválon júliusban pedig elnyerte a legjobb filmnek járó elismerést és a közönségdíjat. A Golden Globe-díjakat 2015. január 11-én adják át Los Angelesben.

GETT – Válólevél (12)

Bemutató: november 27.

Még több Kibic

Feminista férfiregény farkasokkal

2025.06.24.2 hét ago
A nagy sikerű Lefkovicsék gyászolnak című film rendezője, Breier Ádám első regényével, a Hetvenegy farkassal debütált az Ünnepi Könyvhéten. A 21. Század Kiadónál megjelent kötet bemutatóját a Bálint Házban tartották, a szerzővel Veiszer Alinda beszélgetett.

Pride hónapi filmvetítés a Bálint Házban: egy pörgős izraeli vígjáték Gal Gadot főszereplésével

2025.06.23.3 hét ago
Ha bírod a humoros társadalomkritikát és a meglepő fordulatokat, ezt a filmet neked találták ki!

A Bálint Házban mutatják be a Lefkovicsék gyászolnak rendezőjének első regényét

2025.06.11.1 hónap ago
Breier Ádám első könyve a megbánás regénye. Friss értelmezést ad a mai harmincasok nyelvén egy érzésre, amit alaptalanul hittünk idejétmúltnak.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »