
Bono állítólag haszid zsidónak öltözve bringázott NY-ban
Új magyarázatok szerint Bono úgy tud New Yorkban észrevétlen maradni, hogy haszid zsidónak öltözik.
Legalábbis ezt állította The Edge, Bono barátja és a U2 bandatagja.
The Edge-et egy los angelesi rádió showban kérdeztek arról, miért nem volt egyetlen paparazzi fotó sem arról a biciklis balesetről, amelyben Bono megsérült Manhattanben.
„Amikor bringázni meg, szeret haszid zsidónak öltözni, és úgy tűnik, ez működött”, válaszolta The Edge.
„Szerencse, hogy viselt sisakot, így nem tett nagyobb kárt a Centrál Parkban. Kemény kőből faragták, és már egyre jobban van.”
Bono eltörte a bal karját, összezúzta a könyökét, megsérült a hát és a szeme az esés közben, ezért el kellett halasztania az együttesnek a tévészereplését a The Tonight Show-ban. Bononak le kellett mondania a szereplését a World Aids Day koncerten is múlt héten a Times Square-en, és egy karácsonyi show-ban sem vehetnek majd részt.
Számítások szerint az énekes jövő nyárra, a 19 várost érintő világkörüli turnéjukra lesz majd ismét tökéletes formában. A koncertsorozat 2015 májusában Vancouverben, Kanadában kezdődik majd, és többek között New Yorkban és Los Angelesben, később pedig Olaszországban, Svédországban, Németországban, Spanyolországban, Franciaországban és az Egyesült Királyságban folytatódik.
Magyarországhoz legközelebb Berlinben lép fel az együttes 2015 szeptember 24-25-én.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
