Nem kell fizetni Svédországban a körülmetélésért

A svéd törvényhozók leszavazták azt a javaslatot, amely szerint a nem orvosi indikációjú körülmetélésekért fizetnie kéne a szülőknek. A vita során a beavatkozást ellenzők a nők nemiszervének megcsonkolásához, míg a pártolók a kereszteléshez hasonlították.

A jobboldali Svéd Demokratapárt vetette fel a kedden szavazásra bocsátott javaslatot a Blekinge megyei önkormányzatban. A párt indoklása szerint a társadalombiztosítónak nem kellene fizetnie ezt – a véleményük szerint – „barbár” szokást. Beadványukban ahhoz az érveléshez nyúltak, amelyben a körülmetélést a nők nemi szervének megcsonkításával azonosítják.

A szavazást megelőző, heves vitában többen is nyíltan kiálltak a törvénytervezet ellen. Többek között Anna Ekstrom, a Liberális Néppárt képviselője szállt vitába a Demokratapárt hamis állításokat tartalmazó érvelésével, jelezve, hogy a körülmetélés a keresztelés szokásával hozható párhuzamba,nem a nők megcsonkításával.

Arra az érvre, hogy a körülmetélés csökkenti a szexuális élvezetet, Inga-Lill Siggelsten Blum a Svéd Kereszténydemokrata Párttól azt mondta: „Nem tudom elképzelni, hogy férfiak milliói vállalnák a körülmetélést, ha ez így lenne.”

A vita valójában egy nagyobb polémia része, amely egész Észak-Európában zajlik a zsidó és muzulmán körülmetélési gyakorlat kapcsán. Az érdeklődés 2012-ben fordult a kérdés felé, amikor „humanitárius” okokra hivatkozva baloldalhoz közeli liberálisok és szekularisták a körülmetélés betiltására szólították fel kormányaikat. A felhíváshoz nacionalista és bevándorlás-ellenes csoportok is csatlakoztak. Jelenleg Skandinávia teljes területén legális a fiúk nem orvosi indikációjú körülmetélése.

Forrás: zsido.com

Kapcsolódó cikkek

A járvány miatt egy apa saját maga metélte körül újszülött gyermekét

2020.08.29.4 év ago
Egy Új-Zélandon élő zsidó pár nem tudott mohelt szerezni a fiúk brit milájához, ezért úgy döntöttek saját kezükbe veszik az ügyet.

Több csecsemő is herpeszes lett a körülmetélést követően New Yorkban

2020.02.25.5 év ago
Egyes ultraortodox zsidó közösségekben még ma is él az a hagyomány, hogy a körülmetélést végző mohél a szájával szívja ki a vért a beavatkozást követően.

Izraelben egyre több szülő utasítja el a körülmetélést

2014.06.24.10 év ago
Vannak szülők, akik azért nem engedik körülmetélni fiúgyermeküket, hogy ne sérüljön a testi épséghez való joga, mások mint vallási parancsot utasítják el. A körülmetélésnek azonban lehetnek egészségügyi előnyei, ugyanakkor kockázatot is jelenthet a beavatkozás nem megfelelő végrehajtása.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »