Jelölj te is a Raoul Wallenberg-díjra!

Meghirdették az előítéletek és a diszkrimináció ellen küzdő embereknek és szervezeteknek adható idei Raoul Wallenberg-díjat, a jelöléseket december 20-ig várja a Raoul Wallenberg Egyesület. Akár magánszemélyek is jelölhetnek!

A szervezet közleménye szerint a holokauszt idején zsidó emberek tízezreit megmentő svéd diplomatáról elnevezett díjjal etikai mércét kívánnak állítani a magyar közélet elé. Emellett szeretnék elismerni azoknak az embereknek és szervezeteknek az áldozatos munkáját, akik, amelyek tevékenységükkel, életútjukkal segítik a Magyarországon hátrányos helyzetben élő, diszkriminációt elszenvedő embereket.

A díjra december 20-ig tehetnek javaslatot a díj alapítói, támogatói, önkormányzati, emberi jogi, civil és egyházi szervezetek és magánszemélyek. A javaslatokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Raoul Wallenberg Alapítvány, a Raoul Wallenberg Egyesület és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége alkotta bizottság fogja elbírálni – írták.

A felhívás szerint az elismerésben polgárjogi aktivisták, civil szervezetek, egyházi vezetők és közösségek, települési vagy nemzetiségi önkormányzatok, írók, újságírók, szerkesztőségek, szellemi műhelyek részesülhetnek, olyan emberek, akik munkájukkal hozzájárulnak az előítéletes magatartás, az antiszemitizmus, a cigányellenesség leküzdéséhez. A díjat várhatóan 2015. január 16-án adják át.

Forrás: MTI

Még több Kibic

Hadas Krisztáról elnevezett díjat hoztak létre

2025.01.08.4 hónap ago
A Hadas Kriszta-díjat olyan nők számára alapította a WMN szerkesztősége, akik kiemelkedő munkát végeznek a közösségépítés terén.

Hanukatalizátor Díj: a zsidó közösség iránti szeretetet ünnepelték a Bálint Házban

2024.12.19.5 hónap ago
Ausztrics Andrea, Radnóti Zoltán főrabbi és Winkler Miksa kapta idén a közösség szavazatai alapján a 30 éves Bálint Ház Hanukatalizátor Díját. Különdíjak és az Életműdíj is átadásra kerültek.

Egy kis Vas megyei falu polgármestere is Magyarországi Zsidóságért Díjban részesült

2024.12.17.5 hónap ago
A német Kezdeményezés az Európai Zsidó Temetőkért munkatársait szintén díjazta idén a Mazsihisz.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »