Zsidó gyárosok nyomában Óbudán

Zsinagóga, ahol egykor tévéstúdió üzemelt; kastélykert, mely most bulihely; és textilgyár, ahol ma múzeum található. Óbuda legérdekesebb helyszínei, ahol egykor zsidó mágnások és kereskedők éltek.

Az óbudai Fő tér tarka kis házaival olyan, mintha a fővárosnak ezen a tenyérnyi részén megállt volna az idő. Tudja miért érzi ezt az ember? Mert egy jó száz évre tényleg így történt: az Árpád-híd 1950-es befejezéséig csak a Frankel Leó út felől volt megközelíthető ez a környék, így hosszú időre konzerválódott a régi településszerkezet. (Persze gyorsan tegyük hozzá, hogy nemcsak a mai szemmel romantikusnak ható kis házikók, de a velük együtt járó rossz életkörülmények is hosszú ideig meghatározói voltak a környéknek.)

És bár a kisvárosi hangulat ma már csak pár utcára korlátozódik, mégis nagyszerű itt sétálni, letűnt idők nyomait kutatva. A környéket most a Hosszúlépés csapatával lehetett felderíteni, a séta témája a 18. század végének egyik legnépesebb és legerősebb magyarországi zsidó közösségének története volt, de annak is szerethető, akit nem a történelem izgat, hanem egyszerűen csak nem járt még erre, és szeretné jobban megismerni a városnak ezt a szegletét.

piac Óbudán

A séta a Fő téren kezdődött, ahol a Zichy-kastély is áll. Egykor az egész környék a főúri család birtoka volt, itt telepedtek le az első zsidó családok az 1710-es években. A zsidók itt teljes belső autonómiát élvezhettek, cserébe adót fizettek a földesúrnak – így indult virágzásnak a környék, és így lett olyan híres iparosok otthona Óbuda, mint a textilgyáros Goldberger család.

Kevesen tudják, hogy érdemes az Árpád-híd alatt átsétálni a túloldalra is, mert errefelé is maradt még egy kevés a régi hangulatból. Itt áll például a 200 éves zsinagóga, melynek a Monarchiában a csodájára jártak, hiszen 650 ülőhelyével ez volt a kor legnagyobb zsidó vallási épülete. 1950 után a hitközség eladta az államnak, raktártól a Magyar Televízió stúdiójáig minden üzemelt itt. Ma újra zsinagógaként funkcionál, a helyi közösség saját bevallása szerint az egyik legaktívabb a fővárosban.

óbudai zsinagóga

Nem messze innen, a Lajos utcában található a legendás Goldberger-gyár, mely 1785-ben kis kékfestő műhelyként indult, majd egészen az 1980-as évekig folyt a textilgyártás. A hajdanvolt virágzó gyár egy részében ma nívós textilipari múzeum üzemel, a többi részen – más hasonló régi nagy gyárakhoz hasonlóan – felszabdalták, bulihelyektől kis cégek telephelyéig minden van itt.

A kékfestő műhelytől a nemesi címen át a felszámolásig

Goldberg Ferenc Óbudán született 1755-ben. Fiatal korában textiltermékekkel kereskedett, majd egy cseh mesterrel társulva a mai Lajos utcában kékfestő üzemet alapított. Termékeik hamar népszerűvé váltak. Pesten raktárt és üzletet tartott fenn, 1800-ban nagykereskedést is nyitott. Később megvette a családi lakóház és műhely mellett álló két házat is és a mögöttük levő területen bővítette az üzemet.

Goldberger textilgyár

Ferencet fia, Goldberger Sámuel követte az üzlet élén. Goldbergerék támogatták az 1848–49-es forradalmat és a szabadságharcot, a honvédséget egyenruhákkal látták el, emiatt a szabadságharc leverése után nagy összegű hadisarcot kellett fizetniük, és termékeik jelentős részét be kellett szolgáltatniuk. Sámuel elhunytával felesége, Adler Erzsébet vette át a gyár irányítását, amely hamar talpra állt. 1857-ben a Pest-Budára látogató Ferenc József is felkereste a gyárat, annak jeléül, hogy „megbocsátott” a cégnek a szabadságharc idején tanúsított magatartásáért. A család 1867-ben nemesi címet kapott, ekkor vehették fel a Buday előnevet.

A vállalat az első világháború idején a hadsereg szállítója volt. A második világháború alatt a vállalat tengerentúli kapcsolatai megszakadtak, ezzel szemben megerősítették az összeköttetést Törökországgal és balkáni országokkal, ahonnan készáru fejében nyersanyaghoz jutottak. A céget ekkoriban Goldberger Leó, az alapító unokája vezette, aki jó kapcsolatokat ápolt Horthy Miklóssal és családjával. Mindez azonban nem mentette meg attól, hogy 1944. március 19-én, az ország német megszállásának első napján a Gestapo le ne tartóztassa és Mauthausenbe ne hurcolja, itt is hunyt el. A gyár nagy károkat szenvedett a bombázások miatt és exportpiacainak elvesztése folytán. A termelés a háború után, nagy nehézségek árán mégis újra indulhatott.

A vállalatot 1948-ban államosították, a termelés 1989-ig folyt. A vállalat ekkor ment tönkre, a felszámolási eljárás 1997-ben fejeződött be. Ezzel a több mint 200 éves cég megszűnt.

Spitzer Gerzson speciális technológiája

A séta során a résztvevők érintették még a másik híres textilgyár, a Spitzerek gyárának helyét. (Ma lakások és a Pastrami bisztró található itt). Bár a Spitzerek gyára jóval kisebb volt, mint a Goldbergereké, történetük nem kevésbé érdekes. Működésük során ugyanis elképesztő hullámvölgyek és csúcsok váltották egymást.

Amikor például az 1838-as nagy árvíz tönkretette a teljes árukészletet, Spitzer Gerzson nem törődött bele a veszteségbe, hanem kifejlesztett egy technológiát, amivel ki tudta tisztítani az elázott anyagokat. A környék összes pórul járt iparosától dömpingáron felvásárolta a selejtnek hitt, elázott textileket, majd kitisztításukkal és eladásukkal felvirágoztatta üzletét.

Spitzer Gerzson kartonnyomója

Persze tévedés lenne azt gondolnunk, hogy csak menő gyárosok népesítették be ekkoriban Óbudát: a gyárakban képzetlen munkások tömegei dolgoztak. Ők az óbudai amfiteátrumot rejtő domb (a romok feltárása csak az 1940-es években történt meg) környékén található nyomornegyedben tengették mindennapjaikat.

Forrás: travelo.hu

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »