október 17, 2014

Elfogytak a sírhelyek Izraelben

2014.10.17. 22:00
A zsidó hagyomány csak az örök sírhelyet ismeri, egyre súlyosabb gondot jelent a települések temetőiben a helyhiány. Az izreli rabbinátus engedélyével most megkezdődhet az emeletes temetkezés Izraelben.

Tórát küldenének a Holdra

2014.10.17. 22:00
Egy izraeli csoport úgy gondolta fontos lenne egy Tórát küldeni a Holdra, hogy ott biztonságban megmaradhasson, ha a Földet valamilyen katasztrófa érné. Egyelőre felmerült némi akadály a projekt megvalósításában, de ha összejön az űrutazás, akkor több más szentírás is a Holdon landolhatna. Boldog Szimchat Torát mindenkinek!

5 történelmi jelentőségű zsidó Nobel díjas

2014.10.17. 11:00
A héten volt a huszadik évfordulója, hogy Jickhak Rabin, Simon Peresz és Jasser Arafat megkapták a Nobel Békedíjat. Alább öt olyan Nobel-díjas szerepel, akiknek a neve történelmi jelentőségű pillanatokhoz kötődik.

Vallásközi ételosztásban vesz részt a Szim Salom Hitközség

2014.10.17. 10:00
Krisnásokkal, muzulmánokkal, buddhistákkal oszt együtt ételt a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség október 18-án a Blaha Lujza téren. Az akcióban részt vevő felekezetek meg kívánják mutatni, hogy a gondoskodás, támogatás vallási hovatartozástól független, és bárki számára ajánlatos tevékenység.
▼ Korábbi cikkek