A Svéd Akadémia idén Patrick Modianót, a francia nouveau roman és az egzisztencialista regény egyik nagy hatású képviselőjét díjazta a legnagyobb presztízsű irodalmi elismeréssel.
Az akadémia indoklása szerint a díjat az emlékezés művészetéért kapta, “mellyel a legkevésbé megragadható emberi sorsokat idézi fel.”
Patrick Modiano holland illetve olaszországi zsidó szülők gyermekeként született 1945-ben. A Thônes-i Szent József kollégiumban, majd a párizsi VI. Henrik gimnáziumban tanult. 1968-ban jelent meg első regénye, a La Place de l’Étoile címmel. Peter Englund, a Svéd Akadémia titkára elmondta, hogy a Párizsban élő szerzővel egyelőre nem sikerült felvenniük a kapcsolatot.
Modiano művei olyan témákat járnak körbe, mint az emlékezés, felejtés, a bűn és az identitás, lakhelye, Párizs szinte az összes művében óriási szerepet kap.
Magyarul eddig négy könyve jelent meg Sötét boltok utcája (1980, Magvető), Augusztusi vasárnapok (1996, Elek és társa kiadó), Dora Bruder (2006, Vince kiadó), A Kis Bizsu (Tarandus Kiadó 2014).
A Sötét boltok utcájáról
Az író 1972-ben ezért a könyvéért kapta meg a Francia Akadémia regényeknek járó irodalmi díját.
Kalandregény – már-már detektívregény és dokumentumaktaszerű – izgalmassága miatt is értékes. Írója, aki a második világháború után született, egy háborús lidércnyomás példáján a lidércnyomások embertelenségét általánosítja, közben pedig azon tűnődik – tárgyától, regénye cselekményétől függetlenül –, hogy vajon van-e az embernek múltja, vagy nincsen, ne legyen, jövője legyen-e, vagy nem lehet jövője múlt nélkül.
Izgalmas azonban ez a regény azért is, mert újabb példája annak a világirodalmilag győztes stílusnak és szerkesztésnek, amely minden ékítményről lemondva, szinte csak „dokumentálva”, a cselekményesség bevált patentjeit elutasítva teremt újféle feszültséget, képes szépirodalommá avatni utcaneveket, telefonkönyvet, személyi kartotéklapok szövegeit.
A Dora Bruderről
Patrick Modiano a francia nouveau roman és az egzisztencialista regény egyik nagy hatású képviselője. Ezek a stíluselemek klasszicizálódtak ebben a különös, 1997-ben írott, franciául több kiadást is megért és hazájában kultuszregénynek számító művében.
Az elbeszélő ráakad e
gy 1941-ben megjelent újsághirdetésre: a szülők 15 éves eltűnt lányukat keresik. Az író a hirdetés nyomán kutatásba kezd. A regény szívszorító tényfeltárás, nyomozás az 1940-es évek Párizsában. A francia kollaboráció időszaka ez, a zsidóüldözés kezdete. Aki csak tud, rejtőzik, menekül. A hír azért különös, mert a kislány kétszer is megszökött egy katolikus internátus oltalmazó falai közül. Miért szökött meg Dora Bruder az iskolából, a szülői házból, és hol tartózkodott mintegy három hónapon át a náciktól megszállt Párizsban? Bár a titok titok marad, a regény végén előttünk áll Dora Bruder és szülei életútja egészen Auschwitzig. És előttünk áll a szerző önarcképe is: a lelkiismeret, a hűség és az emlékezés írójáé, aki a múlt nyomainak kutatásával, nevek, időpontok, helyszínek, útvonalak, apró tények dokumentálásával megszállottan küzd a múlt vétkeivel kollaboráló feledés ellen.
Részlet a kötetből:
Az egyhetes kijárási tilalom december 14-ig tartott. Másnaptól este hat után is ki lehetett menni az utcára. De a németek téli időszámítása szerint a délután estének minősült.
A nap melyik pillanatában vették észre Dora eltűnését az irgalmas nővérek? Valószínűleg csak este. Talán a vecsernye végén, amikor párosával kellett felmenni a hálóba. Gondolom, az igazgatónő a lehető leghamarabb megpróbált kapcsolatba lépni a szülőkkel, hogy megkérdezze, Dora náluk maradt-e. Tudta-e vajon, hogy Dora és a szülei zsidók? Életrajzában ez áll: “Sok üldözött zsidó család gyereke talált menedéket a Mária Szent Szívében, hála Marie-Jean-Baptiste nővér nagylelkű és bátor magatartásának. Rendtársai szerény, de nem kevésbé bátor segítségével nem riadt vissza semmilyen kockázattól.”
De Dora kivételes eset volt. Ő 1940-ben lépett be a Mária Szent Szívébe, akkor még nem kezdődtek el az üldözések. 1940 októberében nem került fel a zsidólistára. És az egyházi intézmények csak az 1942. júliusi nagy razziát követően bújtatták a zsidó gyerekeket. Dora másfél évet töltött a Mária Szent Szívében. Igen valószínű, hogy ő volt az egyetlen zsidó származású növendék. Vajon tudták-e az osztálytársai? És az apácanővérek?
Az Ornano bulvár 41. földszintjén működő Marchal presszónak Montmartre 44-74 volt telefonszáma, de nem tudom, hogy a kávézó telefon-összeköttetésben állt-e a hotellal, és azt sem, hogy ez a Marchal volt-e egyúttal a hoteltulajdonos is. A Mária Szent Szíve internátus nem szerepelt a korabeli telefonkönyvekben. Találtam egy másik címet: a Saint Maur utca 64-et, ahol 1942-ben az irgalmas nővérek Keresztény Missziós Iskolájának valamilyen részlege lehetett. Járt itt Dora? Itt sem találtam telefonszámot.
Ki tudja? Az igazgatónő talán várt hétfő reggelig, s csak akkor telefonált Marchalnak, vagy valószínűbb, hogy elküldött egy nővért az Ornano bulvár 41-be. Hacsak Cécile és Ernest Bruder nem ment el magától az internátusba.
Jó volna tudni, milyen volt az időjárás december 14-én, Dora szökésének a napján. Talán simogatóan sütött a nap azon a téli vasárnapon; ilyenkor az ember könnyen átadja magát a szabadság és az örökkévalóság mámorítóan csalóka érzésének. Szinte látjuk magunk előtt, amint megáll az idő óriáskereke, mi kiszállunk, és megmenekültünk minden fenyegetéstől.
Sokáig csak annyit tudtam Dora Bruderről, hogy december 14-én megszökött, és a Paris Soirban megjelent róla egy felhívás. Aztán hírét vettem, hogy nyolc hónappal később, 1942. augusztus 13-án a drancyi táborba internálták. A kartonján az állt, hogy a Tourelles-börtönben volt, mielőtt idehozták. Ezen az augusztus 13-i napon, 1942-ben, összesen háromszáz zsidót szállítottak a Tourelles-táborból Drancyba.
Forrás: litera.hu
