György Péter – Holocaust is over?

A háború utáni években a tragédiák okozta sokkhatás miatt lehetetlen volt a holokausztról való beszéd, a 70-es évek erősen mitizálta a holokausztot, múlni nem akaró múltként tekintett rá, az elmúlt években viszont a holokauszt múlt idővé, történeti ténnyé lett, így a tét immár annak a generációnak a megszólítása, amely képtelen a tanúság el- és befogadására. Nemzedékek és emlékezet sorozat a Bálint Házban.

A tanúk kora után, mikor már egyre kevesebben vannak azok, akik személyesen élték át a második világháború tragédiáit, a holokausztról való beszéd, az emlékezésre alkalmas formák is egészen másfélék, mint amilyenek közvetlenül a háború után, illetve az azt követő évtizedekben voltak. György Péter a Bálint Ház Nemzedékek és emlékezet című sorozatba illeszkedő előadásában az emlékezet alakzatainak ezen változásairól szólva vizsgálta a holokauszt értelmezéstörténetét, különös hangsúlyt fektetve a hidegháború utáni időszakra.

Kibutz Contemporary Dance Company: Aide Memoire

György Péter felvezetőjéből kiderült, hogy már a rendszerváltás előtti évtizedekben is különféle módokon közelítettek a problémához. A háború utáni években a tragédiák okozta sokkhatás miatt lehetetlen volt a holokausztról való beszéd, annak értelmezésére, feldolgozására nem volt nyelv, pontosan azért, mert hiányzott a távolság az esemény és az érintettek között, ami lehetővé tette volna a megszólalást. Az ötvenes és a hatvanas években ugyan megteremtődött ez a fajta distancia, azonban nem jött létre semmiféle emlékezetkultusz, az embereket nem érdekelte a második világháború, hiszen keleten és nyugaton is a restaurációval voltak elfoglalva. Kiépült az (állam)kapitalizmus és a szocializmus, két jövőorientált rendszer, amelyben a saját múlt marginalizált pozíciót töltött be, az emlékezés mozzanata nem volt belekódolva e struktúrákba.

A hetvenes években bekövetkezett egy fordulat, hangsúlyozta az előadó, hiszen addigra felnőtt egy újabb nemzedék, amely szembesítette szüleit az eseményekkel és kikényszerítette belőlük az emlékezést. Ezt a radikális változást jelzi a holokausztról szóló művészetben megjelent médiumváltás is: míg korábban csak a textus szintjén jelent meg e téma, addig a hetvenes években egyre több vizuális alkotás kezdte el feldolgozni a traumákat. A 70-es éveket a tanúk korának emlékezettörténeti paradigmája jellemezte, melynek központjában a túlélői beszéd, az egyedi tapasztalatok álltak. Ezt az időszakot jól mintázza Claude Lanzmann klasszikus filmje, a Shoah, amely visszaemlékezések segítségével igyekszik beszélni a holokausztról.

Ez a feldolgozási mód nagyon erősen mitizálta a holokausztot, tudomásul vehetetlen, múlni nem akaró múltként definiálták, a szemtanúk pedig készen kapták a traumatizált tanú identitást. Azonban az elmúlt években a holokauszt múlt idővé, történeti ténnyé lett, így nem a jelentőségéhez hű tanúság létrejötte a legfőbb tét immár, hanem annak a generációnak a megszólítása, amely képtelen a tanúság el- és befogadására. Holocaust is over – mondja Alon Confino, ez a tény pedig a kutatási és muzeológiai horizontot is jelentősen befolyásolta.

Hotel Modern: Kamp című előadása

György Péter kiemelte például, hogy a hidegháborút követően véget értek az objektív történeti számítások, nagymértékben megváltozott a koncentrációs táborról való tudásunk. Számos olyan dokumentum, “művészeti alkotás” zene, színházi darab került a napvilágra, amelyek a koncentrációs táborokban születtek, és amelyek egy mély, mindent átható kulturális életet rajzolnak meg előttünk. Fel kellett ismerni tehát, hogy amit eddig gondoltunk a holokausztról és annak tanúiról, azt ezek az alkotások mind dekonstruálják.

“Amit mi holokausztnak hívunk, a háború alatt nem volt benne az emberek fejében, csak annyit éreztek, hogy a világ vacak, de valójában sejtelmük sem volt arról, hogy ezt az egészet nem fogják túlélni” – összegezte György Péter. A holokauszt értelmezéstörténetében tehát a legnagyobb változást a hidegháborút követően az jelentette, hogy az újabb források felbukkanásának köszönhetően felismerték a korábbi interpretációk mítikus voltát. Megkezdődött a történet purizálása, ami sokkal nehezebbé tette a feldolgozást, hirtelen minden sokkal ijesztőbbé vált, hiszen az autentikus források, a gazdag művészeti anyag világossá tette a számunkra azt is, hogy genocídiumok nem egyszeriek, hanem olyanok, amelyek bármikor bárhol megtörténhetnek.

György Péter

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »