Halleluja Bálint Ház rajongók!

Akár ezt a mottót is kaphatta volna a 20 éves Bálint Ház Nyitott Ajtók évadnyitó utcabálja, amelyre szeptember 21-én a Révay utcában került sor több mint 800 látogató részévelével. Az egyik dramaturgiai csúcspontot ugyanis a Váczi Eszter, Bíró Eszter és Gerendás Péter által előadott, éppen ezen a napon, 80 éve született Leonard Cohen, Halleluja balladája jelentette.

Hogy ez az egybeesés a szervezők találékonyságára utal-e vagy a Mindeható közbenjárása történt-e így, végül is mindegy. A legendás zsidó előadóművész megidézése a 20 éves zsidó közösségi tér születésnapja alkalmából az önfeledt öröm és a kölcsönös hála élményszerű megnyilatkozásának bizonyult.

Halleluja a Bálint Ház felé a közönség részéről, és a Bálint Ház örömünnepe a hozzá hűséges, törzsközönség felé.

A kapcsolat a közönség és a ház között már-már intim. Köszönhető ez a napi történésekre érzékeny, okos programszervezésnek, a folyamatos kapcsolatépítésnek, a közösségi tér holdudvarához tartozó, neves előadók renoméjának, nem utolsósorban az elkötelezett, lelkes stábnak.

A Magyar Zsidó Szociális Segély Alapítvány egyik projektjeként működő Bálint Ház mára a magyar zsidó közösség otthonává vált, találkozási pont szervezetek, kultúrák, ismerősök és ismeretlenek, zsidók és nem zsidók között. Egy érzékeny, nyitott, állandóan változó tér, ahol meghatározóak a hazai zsidóság hagyományai, közösségformáló eszményei.

Az 1994-ben indult közösségi ház évente 40 000 látogatót vonz, legyen szó kultúráról, vallásról, filmről, játszóházról, testmozgásról vagy egy jó beszélgetésről. A hasonló nagysárendű kulturális intézmények közt ez tekintélyes eredménynek számít, ami mögött minőségi összetevők húzódnak. A programok ugyan elsősorban a zsidó közösséget szólítják meg, tehát mondhatjuk, hogy egy jól definiálható réteg állandó érdeklődésére tarthatnak számot, ám a valóságban, a szervezők nagy örömére, a törzsközönség tagjai közt a legkülönfélébb típusú emberek megtalálhatóak. Ez a sokszínűség a fejlődés egyik motorja.

A látogatók közös nevezője a minőség iránti fogékonyság. Igény a tartalmas közösségi élményre, a színvonalas kultúrálódásra, valamint az ellentétes eszmék, vélemények higgadt, egymást tisztelő cseréje iránt. Mindezt jól kifejezi az évadnyitó Nyitott Ajtók elnevezés, hisz a Bálint Ház, a zsidó hagyományokat, kultúrát és közösséget immár 20 éve összetartó bázis minden korosztályt tárt karokkal vár az év minden szakában.

Az ajtó nyitva áll a legkülönfélébb találkozások előtt: generációk, zsidó közösségek, perspektívák találnak itt otthonra, követőkre. A ház fórumot biztosít időtlen és időszerű társadalmi, kulturális, vallási és politikai nézetek nyílt megvitatásának, különböző nézőpontok ütköztetésének.

Még több Kibic

Fahidi Éva-díj: tegyünk közösen a gyűlölet ellen, ismerjük el a bátor kiállást!

2025.07.10.12 óra ago
Idén először elindul a jelölés a Fahidi Éváról elnevezett díjra, amellyel olyan emberek munkáját szeretnék láthatóvá tenni és elismerni, akik aktívan fellépnek az előítéletek, a gyűlöletbeszéd, a kirekesztés és a diszkrimináció ellen.

Történelmi Budapest Pride: együtt vagyunk igazán erősek

2025.07.01.1 hét ago
Pride vonulás és LMBTQ+ istentisztelet. A Bálint Házhoz idén is több zsidó szervezet csatlakozott, hogy közösen emlékeztessenek arra, hogy a hit, a közösség és az elfogadás kéz a kézben járhatnak.

Büszkeséggel tölt el minket, hogy idén is részt vehetünk a Budapest Pride felvonuláson

2025.06.27.2 hét ago
A Bálint Ház idén is részt vesz a Budapest Pride felvonuláson, és arra biztatnak mindenkit, hogy csatlakozzanak hozzájuk június 28-án.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »