“Izgalmas és nem kevés veszéllyel járó kísérletbe fogtunk. Kelet-Közép-Európában ugyanis nincs bevett gyakorlata annak, hogy egy lokális zsidó közösség ennyire egyértelműen kitartson elvei mellett.”Részletek Heisler András, a Mazsihisz elnöke ros hasanai beszédéből.
Az elmúlt egy esztendő a jó hírnév koronájának visszaszerzése jegyében telt el. Elkészült egy olyan részletes szervezeti és működési átvilágítás, amellyel a társadalmi vezetés számára transzparenssé váltak a belső folyamatok. Elkezdődött a feltárt hibák kijavítása, a hiányzó szabályzatok pótlása, megszűntek rossz beidegződések, hatékonyabbá vált a működés, takarékosabbá a gazdálkodás – s a folyamat még csak az elejénél tart. Ezen az úton lépten-nyomon érdekek sérülnek: egyéni érdekek.
A Mazsihisz új ars poeticája szerint azonban a szervezetnek a közösség érdekeit kell előnyben részesítenie. A Szövetség ugyanis a budapesti és a vidéki hitközségek fejlődéséért dolgozik, forrásait a hitközségek és a mindenki számára létfontosságú intézmények felé kell irányítani.
Különlegessé tette az elmúlt esztendőt a holokauszt hetvenedik évfordulója is. Talán az utolsó olyan kerek évszámról van szó, amikor a szemtanúk, a holokauszttúlélők még közöttünk vannak. Közösségünket rendkívüli felelősség terheli, hogy az emlékezés méltó, a történelmi visszatekintés hiteles legyen. Ebben nem lehet nagyvonalúnak lenni.
A Mazsihisz az elmúlt esztendőben, ebben a kérdésben – talán a világégést követően először – nem volt hajlandó még a hatalom felé sem engedményeket tenni. Konfrontációra kényszerült a kormány emlékezetpolitikai hibái miatt. Az őszinte emlékezés iránti igényt és következetességet a magyarországi zsidóság tagjai heves érzelmekkel jutalmazták meg. A Szövetség mellé álltak civil szervezetek és a véleményformáló zsidó értelmiség. A magyarországi emlékezetpolitikai kérdésekben olyan egységet sikerült kovácsolni, amilyenre a történelemben még nem volt példa.
Izgalmas és nem kevés veszéllyel járó kísérletbe fogtunk. Kelet-Közép-Európában ugyanis nincs bevett gyakorlata annak, hogy egy lokális zsidó közösség ennyire egyértelműen kitartson elvei mellett.
Natan Sharansky, Izrael Államának egykori minisztere, a Szohnut jelenlegi elnöke a londoni Jewish Chronicle című újságban, nemrégiben akként nyilatkozott, hogy az európai antiszemita hullám a diaszpóra megszűnését vetíti elénk. Elismerve helyzetelemzésének pontosságát, a levont következtetéssel vitába szálltam. Az európai diaszpórák – köztük a magyarországi közösségé – a jelenlegi nehéz helyzetnél lényegesen nagyobb történelmi kataklizmák után is képesek voltak újraszerveződni. Mindenki tudja, hogy a holokauszt okozta veszteségeket soha nem lehet pótolni, sőt azt is meg lehet jövendölni, hogy egy európai krízist követően a zsidó közösségek helyzete nem lesz ugyanaz, mint az elmúlt évtizedekben volt. Egy zsidó közösségi vezetőnek azonban abban kell hinnie és azért kell dolgoznia, hogy az európai diaszpóra fennmaradjon, és értékes része legyen a világ zsidó közösségének.
Rövidesen beköszönt egyik legnagyobb ünnepünk, ros hásáná, a zsidó újév, ami egyben az újrakezdés ünnepe is. Szlichoti imáink elmondásával bűnbocsánatért könyörgünk.
Ezeket az imákat az újévet megelőző héten, mindig hajnalban mondjuk, egészen jom kippur napjáig. Számvetést készítünk, mérlegre tesszük cselekedeteinket: mi az, amin változtatni akarunk, merre menjen tovább az utunk.
Majd ragyogó fénybe borulnak templomaink, a sófár több ezer éves ünnepre hívó hangja még azon testvéreink lelkéig is eljut, akik egy-egy zsinagógai esztendőben csak néhányszor látogatnak közénk. S mikor megszólalnak a közösségbe hívó kürt hangjai, akkor mindenki gondolkozzon el elkövetett bűneiről, bánjuk meg azokat, és imádkozzunk. Imádkozzunk, hogy beírattassunk mindnyájan az Élet Könyvébe.
