A sófárfújás deklarált célja, hogy felébressze a szendergőket, és figyelmeztessen a megtérés fontosságára. A zsidó hagyomány meghatározó gondolata, hogy elsősorban cselekedeteink alapján vagyunk megítélve, a jó szív csak lehetőséget jelent… (Nicávim-Vájeleh hetiszakasz)
Dupla hetiszakasszal búcsúzunk az óévtől a mostani szombaton, és már az ünnepre is találunk itt utalást: „Nehogy legyen köztetek férfi vagy nő, vagy család, vagy törzs, melynek szíve elfordul ma az Örökkévalótól, a mi Istenünktől, hogy menjen és szolgálja ama népek isteneit, nehogy legyen köztetek gyökér, mely mérget és ürmöt hajt”(29:17). A versben el van rejtve Ros Hásáná legfontosabb előírása is. Hogyan? A שורש פרה ראש ולענה, a „gyökér, mely mérget és ürmöt hajt” szavak első betűi, megfelelő sorrendben a שופר (sófár) kifejezést adják, ami elengedhetetlen tartozéka az elkövetkező napoknak.
A sófárfújás deklarált célja, hogy felébressze a szendergőket, és figyelmeztessen a megtérés fontosságára, más szavakkal: „kigyomlálja az emberek szívéből mindazon haszontalan gyökereket, melyek testüknek-lelküknek egyaránt ártalmasak”.
A megtérés egyik komoly nehézsége, hogy nem elég elhatározni, hanem cselekedeteinkben is tükröződnie kell. „Béke lesz velem, ha járok szívem állhatatosságában”(29:18). A Ktáv Szofer írja: „vannak köztünk olyanok, akik a rossz ösztön hatására számos bűnt követnek el, közben azzal vigasztalják magukat és igazolják cselekedeteiket, hogy kijelentik: a lényeg úgyis a jó szív. Szerintük, aki ennek birtokában van, annak az Ö-való megbocsátja tetteit. Az ilyen embereket figyelmezteti Mose rábénu: „nem akar majd az Örökkévaló annak megbocsátani”(uo. 19).
A zsidó hagyomány meghatározó gondolata, hogy elsősorban cselekedeteink alapján vagyunk megítélve, a jó szív csak egy lehetőséget jelent, mely által több micvát hajthatunk végre, de sajnos csak akkor, ha a fejünket is megfelelő módon használjuk”. A kuzmiri Rabbi Jehezkél szerint, „aki jó szívvel viseltetik I-sten iránt, az iránt I-sten is jó szívvel lesz, aki viszont jót tesz, azzal a Teremtő is jót cselekszik majd”. Nem kis különbség.
Ha bárki arra jutna a megtérés első lépéseként végrehajtott önvizsgálata során, hogy nem kell változtatnia semmin, akkor érdemes szakorvoshoz fordulni, mert komoly a baj.
A következő vershez fűzött kommentár ugyan a cádikokról szól, de mi is hasznát vehetjük. “Százhúsz éves vagyok én ma, nem bírok többé kivonulni, meg bevonulni; az Örökkévaló pedig azt mondta nekem, nem fogsz átvonulni ezen a Jordánon”(31:2). Rási teszi fel a kérdést a Talmud alapján: „lehetséges, hogy elfogyott az ereje?”. Nem tűnik hihetőnek, hiszen a Tóra azt írja Mose rábénu halálát közvetlenül megelőző állapotáról: „nem homályosodott el szeme és nem fogyott meg az életnedve”(34:7). A polnai Rabbi Jákov Joszef magyarázata elfogadhatónak látszik: „a cádikok természetét az jellemzi ebben a világban, hogy soha nem állnak egy helyben. Szüntelenül mozgásban van szellemük, lépcsőfokról lépcsőfokra haladva próbálnak emelkedni a szentségben, éppen ezért, mikor Mose rábénu úgy érezte, hogy nem tud tovább emelkedni, akkor világossá vált számára, hogy közeledik a földi világból való búcsújának ideje”.
A tsuvá voltaképpen nem más, mint az Örökkévalóval kötött szövetség megerősítése: „Hogy belépj Örökkévaló Istened szövetségébe, esküjébe… hogy tegyen téged ma népévé, és ő legyen neked Isten”(29:11-12). Rabbi Slomo Efrájim szerint hetiszakaszunk sajátossága, hogy Mózes mindenhol többes számban szól Izraelhez, kivéve ezt a pászukot. Mesterünk szerint Mose rábénu e helyen arra törekedett, hogy a zsidó nép tagjainak figyelmét felhívja az egység, a közösség együttműködésének fontos voltára, egyben megértesse a széthúzás, ellenségeskedés káros hatásait.
Egyenként kötünk szövetséget az év minden napján Istennel, és a viselkedésünk alakítja az égi bíróság döntését. Az ott születő ítélet viszont nem csak az egyén sorsára van hatással, hanem a zsidóság egészének jövőjét befolyásolja. Éppen ezért, ha jó kezdeményezéssel találkozunk, amely Isten áldását hozhatja, akkor kötelesek vagyunk támogatni azt, ellenkező esetben pedig olyan hangnemben kell elmondanunk észrevételeinket, kritikánkat, amely nem parttalan vitákhoz, hanem problémáink megoldásához vezethet.
Sokszor idézzük, érdemes lenne a gyakorlatba is átültetni: „Kol Jiszráel árévim ze báze”, minden zsidó felelős a másikért.
Sáná tová umetuká!
