Hogy milyen szellemi állapotban leledzik a magyar zsidó közvélemény, pontosan mutatja, hogy Zoltai Gusztáv logikus, szinte már magától értetődő lépését, hogy beült Lázár János és L. Simon László közé, képesek voltak „árulás”-ként értékelni. Mintha eddig Zoltai Gusztáv hitt volna valamiben: ezt olyan emberek is feltételezik, akik a Mikulásban például már rég nem hisznek.

Nyilván arról van szó, hogy „Zoltai a zsidóságért dolgozott” ügyvezető igazgatói megbízatásának negyed százada alatt, vagyis volt szíves az állami pénzekből működtetni a MAZSIHISZ intézményeit, persze, rém alacsony színvonalon (gondoljunk csak, az egyszerűség kedvéért, a szégyenletes Rabbiképzőre), továbbá – és ez a fő – hosszú nyilatkozatokkal és ünnepi beszédekkel harcolt az antiszemitizmus ellen. („Ordas eszmék, barbár cselekedet, azoknak az időknek a szelleme elevenedett meg, soha többé nem fordulhat elő, nem szűnhetünk meg emlékezni, épp ezért felszólítjuk, hogy haladéktalanul” és így tovább). Az antiszemitizmus tehetetlen volt ezekkel a mély gondolatokkal és e feltétlen elszántsággal szemben.

És akkor most ez a sok szép el lett árulva, a sárba lett taposva, mikor a MAZSIHISZ-szel épp vitázó kormány tanácsadója lett a tűzön és vízen át antifasiszta ügyvezető. A közösség iránti hűség ugyanis az volt, amikor a temetőben hosszú éveken keresztül szervezetten kifosztották a holokauszt-túlélő szüleiket gyászoló gyerekeket. A magyar zsidóság iránti odaadás netovábbja az volt, amikor a zsidónegyed építészeti örökségének nyomtalan felszámolásán ügyködő polgármester megkérte Zoltai ügyvezetőt, hogy sikálná már el a hatóságoknál üzelmeit a további nyugodalmas hogyhívjákolás érdekében, és ez a behóved, jámbor zsidó ember megígérte neki, hogy feltétlenül utánanéz, mit is tehetne. Amikor a temetőbotrány kirobbanása után az egyik vezető már nem tudhatta a pozícióját magánüzlet-szerzésre használni, árván hagyott régi cégébe gyorsan beült az új temetőigazgató fia. Mert bármi történt is, az üzlet megy tovább, segítünk azon, akin lehet. A liftet a debreceni hitközségi elnök cége csinálja, és ha voltak is gondok túlszámlázási kísérletekkel, el nem végzett munkák felszámolásával, azért az illető bejelentkezhetett MAZSIHISZ-elnöknek és Zoltai természetesen őt is megvédte. Nos, ezeknek az időknek, úgy tűnik, sajnos, vége, legalábbis biztosan nem Zoltai alatt zajlik majd mindez, ami azért mégsem ugyanaz.

Hogy vagyunk mi meg a külvilág, amelyben nem bízhatunk, akik úgysem szeretnek minket, és akik elől fontos védelmet találni az erős embereknél: érdemes a Hunvalddal meg a Suchmannal jóban lenni, sicher was sicher.

A többi belső, családi ügy, amire jobb is, ha nem látnak rá az antiszemiták.

Ne teregessük ki a szennyest. Zoltai, akárhogy is, velünk volt, hozzánk tartozott, sőt vezetett minket. A mi kutyánk kölyke. Része volt a Családnak, mint Keresztapa. Embereire vigyázott, nem engedte el a kezüket, ha „hülyeséget csináltak” és mindenki számíthatott rá, ha bajba került. Csak egy dolog számított, a „hűség”. Az intézmények helyzete, a vallási élet erősen megszűnés-közeli állapota sosem volt fontos kérdés, az antiszemitizmus elleni közlemények viszont fenntartották az akolmeleget és az ostromlott vár-érzést a mi kis kilénkben.

Ezért tűnik úgy, mintha áruló lett volna a Főnök, holott csak azt tette, amit mindig.

A túlélésre ment és megkereste az épp aktuális erősfiút, miután épp ő vált árulás áldozatává.

Hiába volt olyan gondoskodóan jó hozzánk (mert, ne feledjük, az volt), összefogtak ellene azok, akiket, mielőtt még túl nagyra nőttek volna, időben méretre vágott egykor. Csakis a Család érdekében, hogy ne legyen az, ami most van: anarchia. Legyen világos, kinél van a kassza kulcsa. És láthatja, ha visszanéz tárgyalópartnereire Lázár és L. Simon közt ücsörögve, hogy amit felépített, az nem omlik le reggelre: senki sem törte meg és soha nem is fogja megtörni az omertát, még az „árulóval” szemben sem. A Család ügyei a Családban maradnak és a híres átvilágítás soha nem kerül nyilvánosságra. Nehogy már csámcsogjanak rajta az antiszemiták.

L. Simon László egyébként pont így gondolja, mint a nyilatkozataiból kiderül. Az ember nem a meggyőződéséhez kell hogy hű legyen, hanem a Családhoz. Ezért nem kell L. Simonnak magától megkérdeznie, mit is keres ő pontosan Zoltai Gusztáv mellett, mert immár a Főnök is közéjük tartozik. (Szabó György egykori fideszes önkormányzati képviselő és jelenlegi MAZSÖK-elnök nyilatozatában már egyenesen úgy véli, most csináltak „politikai klubot” a MAZSIHISZből, amikor kitették a Dohány-zsinagóga elnöki székéből az immár Lázár-közeli Zoltait és nem abban a bő húsz évben, amíg éppen alatta a szervezet lényegében az MSZP vallási tagozataként működött.)

És ezek a fiúk pontosan addig fognak üldögélni egymás mellett ilyen meghitten, amíg

valakinek a magyar és benne a magyar zsidó közösségből eszébe nem jut szolidárisnak lenni a temetőben lehúzott, apjukat-anyjukat eltemetni szándékozó emberekkel,

az Óvás aktivistáival, a munkájukat tisztességesen végző vállalkozókkal és másokkal, a nagyobb, a teljes magyar közösségben. Addig marad Hunvald (mert a látszat ellenére maradt), Lázár, Zoltai és L. Simon. Amíg valaki meg nem töri az omertát. A most következők nem a mi évtizedeink lesznek.

Facebook X Reddit Pinterest