Vissza kell adni az egyházi státuszt a reform zsidó közösségeknek

Elutasította a strasbourgi bíróság a kormány kisegyházas fellebbezését, és kártérítést ítélt meg a kisegyházaknak, így a reform zsidó hitközségeknek is. A döntése alapján a kártérítésen felül a magyar államnak kötelessége a jogsértést elhárítani.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította a magyar kormány fellebbezését, s ezzel 2014. szeptember 9-én jogerőssé vált az áprilisban hozott elsőfokú ítélet. Ez az elsőfokú ítélet azt mondta ki, hogy a gondolat-, a lelkiismereti- és vallásszabadság tekintetében sérült a magyar államot beperelő kilenc vallási közösség gyülekezési és egyesülési szabadsága azáltal, hogy az új egyházjogi törvény megfosztotta őket egyházi státusuktól. Mindez érinti a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközséget és a Bét Orim Reform Zsidó Hitközséget is.

A bíróság kimondta, hogy a keresetet benyújtó egyházaknak kártérítés jár, melynek mértékéről a kormánynak meg kell egyeznie a panaszosokkal a jogerőre emelkedéstől (azaz szeptember 9-től) számított hat hónapon belül. Ha ez nem sikerül, akkor a bíróság fogja megállapítani a kártérítési összeget.

Ez a státusz elvesztése következtében kieső bevételek (egyházi 1%, egyházi pályázatok és az elmaradó örökjáradék) összegét, valamint a jogi eljárással kapcsolatos anyagi terheket foglalja magában. Az összeg, a státusz elvesztése és a kérelem benyújtása közötti időszakra szól, s amíg nem állítják helyre egyházi státuszunkat, addig évről évre újabb kérelmet nyújthatunk be.

A bíróság döntése alapján a kártérítésen felül a magyar államnak kötelessége a jogsértést elhárítani. Amennyiben ezt nem teszi meg, a bíróság folyamatosan el fogja marasztalni, azaz kártérítést kell fizetnie mindaddig, míg a kisegyházak nem kapják meg a státuszt ismét.

Még több Kibic

Girl power – A nők lesznek a Bét Orim idei bánki elvonulásának fókuszában

2025.08.06. 8 hónap ago
A Bét Orim Reform Zsidó Hitközség ebben az évben is Bánkon tartja nyári elvonulását, ahol elsősorban a nőkről fognak beszélgetni, valamint a múlt és a jelen viszonyáról, a lojalitásainkról és a szorongásainkról, és arról is, hogy lehetnek-e kitalált lények is zsidók.

Szim Salom Hitközség: 33 év során ugyanaz a nyitottság és befogadó szellemiség

2025.05.08. 11 hónap ago
Új zsinagóga, új liturgiai vezetés, régi és új tagok. Magyarország első progresszív (reform) zsidó közössége azt kéri, ne hagyják elveszni az egyházi 1%-ot, és támogassák a Szim Salom Hitközséget.

Október 7. alapjaiban rázta meg a holokauszt-trauma feldolgozásának folyamatát

2025.03.16. 1 év ago
Az október 7-i terrortámadás hazai zsidó közösségre gyakorolt hatásairól Preisz Éva Eszter pszichiáterrel, transzgenerációs terapeutával beszélgettünk.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »