A Nyugaton élő muszlim közösségek közül sok azonosságválságban szenved. A gyűlölet politikája könnyű kiutat kínál ebből, többek közt azzal, hogy másokat tesz felelőssé az érzésekért. Franciaországban egy-két évtizede békésen éltek muszlimok, zsidók, afrikai feketék. Mára a helyzet jelentősen változott, az antiszemitizmus fellángolása miatt ugrásszerűen nő az Izraelbe történő kivándorlás aránya. A Newsweek cikkének 2. részét olvashatják.
1997-ben írtam egy könyvet Hearts Turned East (Keletnek forduló szívek) címmel az Európában élő muszlim kisebbségekről. Könyvem szemlélete optimista és – most visszatekintve úgy látom – naiv volt. Akkor beutaztam Franciaországot, Németországot, Nagy-Britanniát, Törökországot és Boszniát, és azt reméltem, hogy Európában létrejöhet az oszmán hagyományon alapuló toleráns és modern iszlám. Az Oszmán Birodalom ugyan nem volt tökéletes, de viszonylag toleránsnak volt mondható, különösen a katolikus egyházzal összehasonlítva. Franciaországban találkoztam muszlim értelmiségiekkel, menekültekkel és művészekkel. Nehezteltek másodrendű státuszuk miatt és sértette őket a rasszizmus és a megkülönböztetés. de haragjuk a francia hatóságok felé irányult, és készek voltak békésen együtt élni zsidó honfitársaikkal.
Mi romlott el? A mélyben már régóta örvénylik valami, de ez eddig nem nagyon tűnt fel senkinek. Ezek az áramlatok valahol az iráni iszlám forradalom környékén erednek, Mekka ostroma körül és Afganisztánnak az 1979-ben bekövetkezett szovjet megszállása idején, mondja a Quilliam Alapítvány, egy szélsőséges eszmék elleni londoni kutatóközpont munkatársa, Dzsafar Husszein. „Az iszlamista szélsőség 1979 után előretört a világban. Az említett események kapóra jöttek az iszlamistáknak.” Az indulatokat tovább szította a boszniai háború, amely világszerte táplálta a muszlim öntudatot.
A Nyugaton élő muszlim közösségek közül sok azonosságválságban szenved, állítja Husszein. A gyűlölet politikája könnyű kiutat kínál ebből, többek közt azzal, hogy másokat tesz felelőssé az érzésekért. „Ez sokszor összhangban van a fiatal muszlimok tapasztalataival, akik elidegenedettnek és jogfosztottnak érzik magukat negatív élményeik, személyes hiányosságaik vagy akár kulturális különbségek miatt.”
A zsidók, muszlimok, afrikaiak és más bevándorlók valaha meglehetős harmóniában éltek a francia külvárosokban, osztozva a nehéz sorsban. A La Haine (Gyűlölet) című nagy sikerű 1995-ös kriminek, amelyet Mathieu Kassovitz rendezett, három barát volt a főszereplője: egy zsidó, egy afro-francia és egy észak-afrikai, akik mindnyájan egyformán tapasztalják meg az erőszakot és a brutalitást.
Egy ilyen film manapság csaknem elképzelhetetlen. A fordulat 2006 januárjában következett be, amikor elrabolták és meggyilkolták Ilan Halimit, a 23 éves mobiltelefon-eladót. Halimit csapdába csalták, elrabolták, és három hétig tartották fogva a Párizs környéki Bagneux-ban. Fogvatartói úgy kínozták, hogy közben telefonon felhívták a családját, hogy azok hallották sikolyait. A bandavezért, Juszuf Fofanát később életfogytiglanra ítélték. Az esetben a legnyugtalanítóbb az volt, hogy huszonnyolcan vettek részt valamilyen formában az emberrablásban, és a fogvatartás helyén, a lakótelepen még sokan tudtak róla. „Ilan Halimi meggyilkolása volt az első olyan gyilkosság, amikor egy zsidót zsidó volta miatt öltek meg” – fejti ki Roger Cukierman, a Conseil Représentatif des Institutions juives de France (CRIF, a franciaországi zsidó intézmények ernyőszervezete) elnöke. „Megdöbbentő volt az ügyben az előítéletesség és az embertelenség. Hihetetlen, hogy a 24 nap alatt, amíg fogva tartották és kínozták, az egészben részt vevők közül senki meg sem próbálta névtelenül értesíteni a rendőrséget.”
Sokan hibáztatják a gyűlölet szításáért a sok vitát kiváltó színészt és politikai aktivistát, Dieudonnét, és az általa kitalált „quenelle”-t, amit fordított náci karlendítésnek is szoktak nevezni. A szociális média tele van a követői képeivel, amint ezt a mozdulatot teszik zsinagógák és Holokauszt-emlékművek előtt, a toulouse-i iskolánál, ahol három zsidó gyermeket és egy tanárt ölt meg egy merénylő 2012 márciusában, sőt, még Auschwitz kapujánál is.
Dieudonné tagadja, hogy a karmozdulat antiszemita lenne. A quenelle a szolgaságtól való „megszabadulást szimbolizáló gesztus”, állítja. Szintén ő írta a „ShoahNanas” című dalt is, melyet egy, a pizsamáján sárga csillagot viselő fiatalember kíséretével ad elő.
A képbe most új elem került, mégpedig a szíriai és iraki háború. Francia kormányzati becslések szerint kb. 800 dzsihádista harcol Szíriában, velük együtt még több százan Nagy-Britanniából. Köztük van Mehdi Nemmouche is, akit a brüsszeli Zsidó Múzeum-beli merénylet elkövetésével vádolnak. A francia rendőrség kiderítette, hogy a birtokában volt egy Kalasnyikov gépkarabély és egy pisztoly, melyekről feltételezik, hogy ezeket használták a merénylet során. A fegyverekkel együtt a rendőrség talált egy fehér vásznat is, amelyen az ISIS, az Iraki és Levantei Iszlám Állam neve állt, azé a fegyveres csoporté, amelyet még az Al-Kaida is szélsőségesnek tart és amely Irak több nagy területét elfoglalta.
2012 májusában egy toulouse-i zsidó iskolában egy fegyveres hét embert megölt, köztük egy tanárt és három gyereket. „Franciaországban és Belgiumban zsidókat ölnek meg azért, mert zsidók” – mondja Cukierman. „A dzsihádizmus az új nácizmus. Sokaknak eszébe jut emiatt, hogy elhagyják Franciaországot.”
A gyilkosságok nem tompítják a zsidógyűlöletet, ellenkezőleg, mintha szítanák. Az antiszemitizmus fellángolása miatt ugrásszerűen nő az Izraelbe történő kivándorlás aránya. 2011-ben és 2012-ben 2000-nél valamivel kevesebb francia zsidó települt át Izraelbe, míg 2013-ban, a toulouse-i merényletet követő évben 3289-en mentek el. Idén az első negyedévben 1778 zsidó vándorolt ki. „Szerintem ebben az évben úgy 5-6 000 zsidó fog elmenni” – mondja Cukierman. „Ha a cionizmus okán vándorolnak ki Izraelbe, rendben van. De ha a félelem miatt, az nem jó. A baj az, hogy a demokráciának nincsenek megfelelő eszközei a terrorizmus elleni harcra. Márpedig ami Toulouse-ban és Brüsszelben történt, az terrorizmus.”
(A cikk eredeti változata a Newsweek magazinban jelent meg. Az első rész itt olvasható. Folytatás augusztus 27-én. Fordította: Rozgonyi Dóra.)
