A jeruzsálemi Szentély felépítése előtt több szentélye is volt a zsidó népnek, ahol bizonyos időközönként áldozatot kellett bemutatnia. Először a pusztában, utána Silóban, majd Gibeonban és végül Nobban épült meg a “hajlék”. Azonban a Tóra a jeruzsálemi Szentélyt nevezi meg az Örökkévaló végső házaként, ezért annak lerombolása óta nem lehet sehol másutt szentélyt építeni.
“Ne úgy tegyetek, ahogy mi teszünk itt ma, mindenki azt, ami helyes szemeiben. Mert nem jutottatok mostanáig a nyugalomhoz és birtokhoz, melyet Örökkévaló Istened ad neked” (12:8-9).”
Szombaton olvasandó szidránk egyik nem könnyen érthető részét idéztem, amit a kommentárok nélkül nem is lehet megfejteni.
Rási megmagyarázza, hogy ez a két vers arra a tizennégy évre vonatkozik, amely a között telt el, hogy zsidó nép átkelt az Országba és felállította a silói miskánt (Hajlékot, azaz Szentélyt). Ezen időszaknak különleges halahikus státusza volt, mivel ekkor nem volt a zsidó népnek szentélye. Amikor ugyanis volt szentély vagy központi Miskán – a pusztában, Silóban, vagy Jeruzsálemben – tilos volt az egyénnek ún. magánoltárt (bámá) állítania. Amikor viszont nem létezett miskán, akkor egy központi oltáron mutatták be az áldozatokat, de emellett az egyénnek joga volt – ha akart –magánoltárt állítani.
Az említett tizennégy évben a központi oltár Gilgálban volt, illetve a későbbiekben, Siló pusztulása után Nobban, majd Gibeonban. Ezekben az időszakokban, aki akart, állíthatott magánoltárt, melyeken csak opcionális áldozatokat lehetett bemutatni.
Ennek alapján a versek így értelmezhetőek: amikor “átmentek a Jordánon” (11:31) és a központi oltár Gilgálban lesz, akkor a magánoltárok engedélyezettek lesznek. De ezekkel “ne úgy tegyetek, ahogy mi teszünk itt ma”, azaz nem mutathattok be azon mindenféle áldozatokat, hanem csak azokat, “ami helyes szemeiben”, vagyis az opcionális áldozatokat. Az átmeneti állapot addig tart, amíg elértek a “nyugalomhoz” (Siló), vagy a “birtokhoz” (Jeruzsálem).
Rambam ehhez még a következőket teszi hozzá:
1. tevőleges parancsolat az Örökkévaló házának felépítése, hogy áldozatokat mutassunk be, és évente háromszor elzarándokoljunk oda. A Mózes által épített szentélyt a Tóra ideiglenesnek írja le (5Mózes12:9): „Mert még nem jutottatok ahhoz [a nyugalomhoz és birtokhoz].”
2. Miután beléptek az Országba, Gilgálban emeltek Szentélyt arra a tizennégy évre, míg meghódították és felosztották az országot. Onnan Silóba mentek, kőből épült házat emeltek és a Hajlék függönyét terítették fölé, teteje nem volt. A silói szentély 369 évig állt, Éli főpap halálakor elpusztult.
Majd a zsidók Nobba érkezve szentélyt építettek. Amikor Sámuel meghalt, elpusztult a ház. Ezután Gibeonba érkezve építettek szentélyt. Gibeónból érkeztek az “örök helyhez” (Jeruzsálem). Nob és Gibeon összesen ötvenhét évig állt fenn.
3. Mióta a Szentély felépült Jeruzsálemben, azóta egyetlen más helyen sem lehet az Örökkévalónak házat építeni vagy áldozatot bemutatni. Nincs Szentélye egyetlen más nemzedéknek, csak Jeruzsálemben és a Mórija-hegyen, amint írva van (1Krónikák 22:1): „Mondta Dávid: Ez legyen az Örökkévaló Isten háza, és ez égőáldozati oltár Izráelnek”, és amint írva van (Zsoltárok 132:14): „ez nyugvóhelyem mindörökre”.
Sábát sálom!
