Ferenc pápa súlyos beteg, 2-3 éve lehet hátra

A pápa korábban nem beszélt nyilvánosan esetleges haláláról, de hozzá közel álló vatikáni forrásoknak korábban azt mondta: úgy gondolja, már csak néhány éve van hátra az életből.

“Úgy tekintek (a népszerűségre), mint Isten embereinek nagylelkűségére. Próbálok a bűneimre, a hibáimra gondolni, és igyekszem nem büszkévé válni. Két-három év, és távozom az Atya házába”, mondta Ferenc pápa újságíróknak azon a repülőgépen, amellyel dél-koreai látogatásáról utazott vissza a Vatikánba.

Ferenc pápa

A pápa korábban nem beszélt nyilvánosan esetleges haláláról, de hozzá közel álló vatikáni forrásoknak korábban azt mondta: úgy gondolja, már csak néhány éve van hátra az életből.

Ferenc pápa megemlítette a pápai trónról való lemondás lehetőségét is – ezt abban az esetben tenné meg, ha feladatainak már nem tudna eleget tenni.

A pápaságról való lemondás lehetséges, “még ha egyes teológusoknak nem is tetszik” – mondta Ferenc. Hatvan éve még hallatlan volt, hogy egy katolikus püspök visszavonuljon, de manapság mindennapos. “XVI. Benedek mgnyitotta az ajtót” – mondta Ferenc pápa, utalva elődje, Joseph Ratzinger 2013-as lemondására, amit idős kora miatt fogyatkozó erejével indokolt.

Ferencet, polgári nevén Jorge Mario Bergogliót a bíborosok 2013. március 13-án választották pápává.

Ferenc pápa az elmúlt hónapokban többször is lemondta programjait. Korábban a Vatikán azzal oszlatta el a romló egészségi állapotára vonatkozó találgatásokat, hogy nem beteg, csak fáradt.

Forrás: 444.hu

Kapcsolódó cikkek

Köves Slomóval és az ortodox hitközség vezetőjével is találkozni fog Ferenc pápa

2021.08.04.3 év ago
A katolikus egyházfő szeptember 12-én érkezik Budapestre, ahol a hivatalos köszöntők után magyar közjogi méltóságok üdvözlik majd a Szépművészeti Múzeumban.

A Mazsihisz elnökével és az országos főrabbival is találkozni fog Ferenc pápa

2021.07.22.3 év ago
A katolikus egyházfő szeptember 12-én érkezik Budapestre, ahol a hivatalos köszöntők után magyar közjogi méltóságok üdvözlik majd a Szépművészeti Múzeumban.

Ferenc pápa Auschwitzban

2016.07.29.8 év ago
Hosszú, csendes imában merült el Ferenc pápa péntek reggel az egykori auschwitzi náci haláltáborban, miután a múzeum területére belépett a hírhedt Arbeit macht frei feliratú kapun keresztül. A katolikus egyházfő ezután megáldotta az egykori auschwitzi náci német haláltáborok 12 túlélőjét.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »