Adrien Brody játssza Houdinit egy Budapesten forgatott minisorozatban

Minisorozat készült a legendás Houdini életéről, akit az Oscar-díjas Adrien Brody alakít majd. A trailer alapján pedig úgy tűnik, hogy igazán ütősre sikerült a minden idők leghíresebb szabadulóművészéről szóló életrajzi sorozat.

Adrien Brody alakítja a legendás szabadulóművészt, de Ónodi Eszter és Kamarás Iván is szerepelni fog a History Channel minisorozatában, amelyet szeptember elsején és másodikán mutatnak majd be. A kétrészes, összesen négyórás szériát ráadásul Budapesten forgatták, szóval egy rakás ismerős helyszín is lesz benne.

Houdini amúgy Weisz Erik néven született Budapesten. 17 éves korában vette fel a Houdini nevet, Jean Eugène Robert-Houdin bűvészt követve, aki igen nagy hatással volt rá. Átütő sikerét sajátos találmánya a „kényszerzubbonyból való kiszabadulás” hozta el számára, amit szinte bárhol képes volt végrehajtani. Houdini, a Bilincskirály több európai országban is, így Angliában, Németországban, Franciaországban és Oroszországban is sikert sikerre halmozott.

http://youtu.be/zaOPX2m9tTA

Forrás: tv.hir24.hu

Még több Kibic

Feminista férfiregény farkasokkal

2025.06.24.2 hét ago
A nagy sikerű Lefkovicsék gyászolnak című film rendezője, Breier Ádám első regényével, a Hetvenegy farkassal debütált az Ünnepi Könyvhéten. A 21. Század Kiadónál megjelent kötet bemutatóját a Bálint Házban tartották, a szerzővel Veiszer Alinda beszélgetett.

Pride hónapi filmvetítés a Bálint Házban: egy pörgős izraeli vígjáték Gal Gadot főszereplésével

2025.06.23.3 hét ago
Ha bírod a humoros társadalomkritikát és a meglepő fordulatokat, ezt a filmet neked találták ki!

A Bálint Házban mutatják be a Lefkovicsék gyászolnak rendezőjének első regényét

2025.06.11.1 hónap ago
Breier Ádám első könyve a megbánás regénye. Friss értelmezést ad a mai harmincasok nyelvén egy érzésre, amit alaptalanul hittünk idejétmúltnak.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »