Az Origo Mélyi József művészettörténésszel készített interjút a német megszállási emlékmű kapcsán, amiből többek között kiderül, hogy Magyarországon bizony komoly gondok vannak az emlékművekkel. A Szabadság téri emlékművel kapcsolatban viszont most felébredt valami, de ezzel együtt is az emlékezettel kapcsolatos kultúránk mélyreható átalakulására lenne szükség.
Mélyi József szerint, ha a német megszállási emlékművet „a demokratikus emlékmű-állítási gyakorlat felől nézzük, úgy, ahogy van, minden pontján vérzik. Ha a diktatúrák eljárásai felől szemléljük, akkor találunk néhány oda nem illő, tétova látszatgesztust, mint például az alibi-szakvéleményt vagy Orbán ígéretét a párbeszédre a zsidó szervezetekkel.”
Az emlékmű Szabadság téri helyszínéről Mélyi azt nyilatkozta, hogy „Az egyetlen cél nyilván az volt, hogy szemben legyen a szovjet hősi emlékművel. Próbáltam keresni olyan emlékművet a világban, amit mélygarázs támfalához ennyire közel helyeztek el, nem jártam sikerrel. Mégis, jobban fáj nekem a szobor előtti történelmi térnek a felülírása.”
A művészettörténész véleménye szerint a megszállási emlékművön ezúttal nem fogunk gyorsan túllépni, mivel „most felébredt valami ezzel kapcsolatban, és remélem, több figyelem irányul az emlékművek ügyére. Át kell élnünk azokat az emlékművitákat és -botrányokat, amelyek kitörtek akár Németországban, akár az Egyesült Államokban, akár Lengyelországban az utóbbi évtizedekben. Ez egy tanulási folyamat, amiben elérkeztünk egy alsó lépcsőfokhoz.”
Ahhoz viszont, hogy Magyarországon korszerű, jól működő, végiggondolt műveket eredményező emlékműkultúra jöjjön létre „elsősorban az emlékezettel kapcsolatos kultúránk mélyreható átalakulására lenne szükség. Fontos lenne az intézményrendszeri átalakítás is. Meg kellene teremteni a kortárs köztéri művészeti alkotások felállításának lehetőségeit, keretrendszerét.”
„A legjobb példa a Cipők a Duna-parton, Pauer Gyula és Can Togay munkája. Nagyon szép az 1956-os forradalom mártírjainak emlékműve a 301-es parcellánál, ami Jovánovics György munkája, de az elvontabb, távolabb van, másképpen használja a teret. A Cipők közérthető, sőt közhelyes, mégis képes ezt magasabb szintre emelni, úgy, hogy gondolkodni kelljen rajta” – válaszol Mélyi József az emlékezést jelentésükben sikeresen tematizáló, budapesti emlékműszobrokat firtató kérdésre.
És, hogy meddig lehet vitázni egy felállított emlékműről? „A Szabadság téri Párkányi Raab-féle munkát még cincálhatjuk nagyon sokáig, de mindenképpen vizuális és emlékezetpolitikai nonszensz marad. Pont az a baj, hogy igazából nem lehet róla vitázni, csak fel lehet sorolni a hibáit. A vitákat egyébként is az emlékművek felállítása előtt kellene lefolytatni” – mondja Mélyi.
Forrás: origo.hu
