A zsidó szélsőségesek a zsidó nép nevében tették. Az én nevemben és a tiedben. (Pinchász hetiszakasz, Bámidbár 25:10 – 30:1)
A sivatagi vándorlás alatt, Sittimben a zsidó férfiak moábita és midjánita nőket vettek maguknak, és az ő hatásukra a bálványimádó kultuszukhoz csatlakoztak. Mikor az Örökkévaló haragját fejezte ki a zsidó nép ismételt bálványimádó bűneivel kapcsolatban, Pinchász, Áron unokája, a nagy nyilvánosság előtt mészárolja le Zimrit és ágyasát, a midjánita Kozbit.
Sok mindenről akartam írni ezzel a hetiszakasszal kapcsolatban. Az elmúlt hetek fényében azonban nem érzem azt, hogy írhatnék bármi másról.
Június 12-én elrabolták Eyal Yifrahot (19 éves), Gilad Shaart (16 éves) és Naftali Fraenkelt (16 éves), három izraeli tinédzsert. A holttestüket június 30-án találták meg. Az elrablásukkal és megölésükkel gyanúsított két arab férfit még mindig keresi a rendőrség.
Július 2-án éjszaka megölték Mohammed Abu Khdeir (17 éves) arab tinédzsert. Július 6-án az izraeli rendőrség letartóztatott hat zsidó gyanúsítottat, akiket azzal vádolnak, hogy nacionalista bosszútól hajtva gyilkolták meg Mohammedet.
Négy éve élek Jeruzsálemben. Mikor a fiúkat elrabolták, olyan nemzeti összefogás alakult ki, amilyet még soha nem tapasztaltam. Önkéntesek segítettek a keresésben. A vallásos közösség minden nap zsoltárokat mondott a fiúk épségéért. A híroldalaknak a főoldalán a rendőrségi fejlemények voltak olvashatóak. A családok képét láttuk minden újságban.
Mikor a fiúk holttestét hétfő este megtalálták, az egész ország gyászba borult. A TV-csatornákon törölték az aznap esti szórakoztató műsorokat. Az utcákon csoportokban állva gyászoltak az emberek. A szobatársaimmal csendben ültünk egymás mellett, szóhoz sem tudtunk jutni a döbbenettől és a történtek felfoghatatlanságától.
Másnapra azonban elszabadult a pokol. Zsidó fiatalok az utcán randalíroztak és arab járókelőket támadtak meg. A villamoson, ami Kelet- és Nyugat-Jeruzsálemet köti össze és így az együttélés szimbólumává vált, arab nőket öntöttek le vízzel és szidalmazták őket. Másnap reggel, mikor Mohammed holttestét megtalálták a jeruzsálemi erdőkben, arabok verték szét a villamosmegállókat Kelet-Jeruzsálemben.
A zsidó szélsőségesek, akárcsak Pinchász, kezükbe vették a bosszút és gyilkoltak. Az elmúlt héten az izraeli közhangulaton a hitetlenség lett úrrá. „Nem lehet, hogy zsidók voltak”. „Kérlek mondd, hogy nem zsidók voltak az elkövetők.” De a zsidó szélsőségesek a zsidó nép nevében tették. Izrael népének nevében. Az én nevemben. És a tiedben.
És éppen ezért nem elég, ha elmondjuk, ha elítéljük a tettüket, ha elhatárolódunk. Akkor sem elég, ha elmondjuk a facebookon, a péntek esti sörözésnél, a szombat esti vacsorán. Akkor sem elég, ha izraeli politikusok minden oldalról azonnal elítélték a gyilkosságot. Az sem elég, hogy a rendőrség rekord gyorsasággal kapta el az állítólagos elkövetőket.
Szembe kell néznünk a ténnyel, hogy a „mi oldalunkon” is harcolnak gyerek-gyilkosok. És tennünk kell ellenük. Vannak reménykeltő fejlemények. Több mint ezren vettek részt Jeruzsálemben a béketüntetésen, köztük parlamenti képviselők és vezető rabbik is. Rachel Fraenkel, a meggyilkolt izraeli kamasz édesanyja a siva (gyászhét) alatt szólalt fel, hogy elítélje Mohammed gyilkosait és emlékeztessen mindenkit, hogy mindannyian egyenlőnek lettünk teremtve. Yishai Fraenkel, Naftali nagybátyja Abu Khdeir családjának fejezte ki a részvétét, miközben hebroni palesztinok a gyászoló Fraenkel családot látogatták meg.
A letartóztatott zsidó gyanúsítottak egy része azóta bevallotta a gyilkosságban való részvételét. Néhány híradás arról számol be, hogy ultraortodox családból származnak. Ez azt is jelenti, hogy azokon a zsidó szövegeken nőttek fel, amelyek számomra nagyon fontosak és azt is, hogy ezek a szövegek befolyásolták a döntéseiket, hiszen az ultraortodox közösségben felnövő emberek számára a zsidó szövegek és vallási parancsolatok elsődleges iránytűként működnek minden döntésük meghozatalában. Az egyik ilyen szöveg Pinchász története, akit tette után az Örökkévaló dicséretben részesít.
Sokat gondolkoztam, hogy milyen következtetést vonjak le a cikk végére. Számtalan zsidó szöveget hozhatnék, amely megmutatja, hogy a szélsőségesek tettei valóban nem egyeztethetőek össze a zsidó értékekkel, és olyanokat, amelyek békére tanítanak. Mentegethetném azt a hagyományt, ami számomra kiemelkedően fontos, és amit felnőtt fejjel „választottam”. Hozhatnék kommentárokat, amelyek más fényben mutatják Pinchász tettét, amelyek feloldják a bennem mélyről jövő kényelmetlenséget, amikor a tórai szöveget olvasom. De nem teszem. Azt is fontosnak tartom, hogy szembenézzünk a saját kultúránk elviselhetetlen részével.
Gyászoljuk a négy fiút, akik egy embertelen és könyörtelen harc áldozatai.
Ui.: A cikk befejezése óta a helyzet még tovább romlott. Izrael légicsapásokat mért Gázában a Hámász katonai célpontjaira, amire válaszul Gázából folyamatosan rakétákat lőnek immár egész Izraelre. Légiriadó volt nemcsak dél-izraeli városokban és kibucokban, de Tel Avivban és Jeruzsálemben is. Az óvóhelyeket felkészítjük, barátaim megkapták a sürgősségi behívót katonai szolgálatra, ami egy esetleges szárazföldi bevonulást készít elő. Sosem gondoltam volna, hogy pontosan tudni fogom, mit kell csinálnom, ha az autópályán kocsiban ülve meghallom a légiriadó hangját, vagy hogy lesz tervem arra, hogyan tudom a cicáinkat az óvóhelyre csalogatni 90 másodperc alatt. Újabb fejezet egy véget nem érő, kíméletlen háború történetéből.
